"It's So Easy ...és más hazugságok " - Duff McKagan

8.99 €

„Mellébeszélés ?nélkül a rock'n'roll igazi pokláról és mennyországáról”                          – David Fricke, Rolling Stone magazin A Guns N’ Roses és a Velvet Revolver alapító tagjának története arról, miként jutott a csúcsra, hogyan küzdött az alkohollal és a drogokkal, hogyan omlott össze és végül hogyan állt újra talpra. Húszévesen, 1984-ben Duff McKagan felkerekedett, hogy elhagyja szülővárosát, Seattle-t – részben, hogy valóra váltsa álmait, részben pedig azért, hogy elmeneküljön a heroin elől, aminek használatába addigra több közeli barátja is belehalt. Még csak pár hetet töltött Los Angelesben – az autójában lakva –, amikor jelentkezett a hirdetésre, amiben egy Slash nevű ismeretlen keresett basszusgitárost. Nem sokkal később megszületett a világ legveszélyesebb zenekara, a Guns N’ Roses, amely aztán több mint 100 millió lemezt adott el világszerte.     Az It’s So Easy …és más hazugságok című önéletrajzi kötetében Duff felidézi a zenekar hihetetlen útját a világhír felé, és azt is, hogy ennek milyen ára volt. Ahogy a csapat egysége repedezni kezdett, Duff úgy érezte, neki is vége van, és kis híján tényleg belepusztult az alkoholizmusba. Ez a pont azonban vízválasztó lett az életében, és minden szempontból kijózanodott, hogy aztán a következő években olyan utat járhasson be, amilyet szinte senki más a rockszakmában.     A könyvben a rockzenei világ egyik legokosabb és legizgalmasabb figurája élvezetes stílusban tárja az olvasó elé a földkerekség talán legmegátalkodottabb zenekarának kulisszatitkait éppúgy, mint saját életének fontos és tanulságos pillanatait.     DUFF McKAGAN tizenkét évig játszott a Guns N' Rosesban, és társszerzője a zenekar több ikonikus dalának. A Gunsból való távozása után Slashsel közösen megalapította a Velvet Revolvert, és saját csapata, a Loaded élén is folytatta a zenélést, majd 2016-ban mindketten visszatértek a négy évvel korábban a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beválasztott GN'R-be. A több amerikai magazinban is rendszeresen publikáló McKagan Seattle-ben él szupermodell feleségével, Susan Holmes McKagannel és két lányukkal.

Podobné produkty

Mi lenne, ha képes lennél felismerni, amikor valaki hazudik? Ha többé nem okozna nehézséget, hogy kiismerd mások szándékait? Soha többé nem vernének át, nem vezetnének félre! Egyszóval, ha lenne olyan eszköz, ami tévedhetetlenül jelezné, amikor valakinek takargatnivalója...
14.48 €
Mi lenne, ha képes lennél felismerni, amikor valaki hazudik? Ha többé nem okozna nehézséget, hogy kiismerd mások szándékait? Soha többé nem vernének át, nem vezetnének félre! Egyszóval, ha lenne olyan eszköz, ami tévedhetetlenül jelezné, amikor valakinek takargatnivalója...
13.49 €
"A hazugságok könyve" két történet szálait sodorja össze bravúrosan, a nyolcvanas években élő félárva, ragyogóan intelligens, ám sérült lelkű kamasz és a német megszállás által megnyomorított felmenői történetét, feltárva az eltitkolt, sötét és keserű igazságokat...
3 €
Frances Hardinge Hazugságok fája című könyve 2015-ben elnyerte a Costa Év könyve díját gyerekkönyv kategóriában. Mikor Faith apját rejtélyes körülmények között...
5.61 €
Alice élete egy nyitott könyv – csakhogy tele van hazugsággal.A szülei azt hiszik, sikeres ápolónő, aki boldog házasságban él Villiorral, az álomdoktorral. A valóságban Alice polcokat tölt fel egy szupermarketben, Villior pedig nem létezik. Amikor a szülők...
5.38 €
A szerző eddigi írásaihoz képest végtelenül (ön)ironikus hangvételű regény a pszichiáterek becsaphatóságát mutatja be, vagyis azt, hogy a pszichiáterek valójában egyáltalán nem jó emberismerők. Igen könnyen át lehet verni őket, ami elsősorban jól fejlett nárcizmusuknak...
7.61 €
Soha nem találsz megnyugvótisztást, ha te magad vagy a vihar.Nem csodaszert árulok. Nem isteni tanításokról írok. Fontos a mesélő. Vagy a mesemondó.Na ezért kell különbséget tenni a kettő között, mert, ha még mindig nem hiszed, hogy hülye vagy, akkor hallgasd...
9.86 €
A csonka családban, szegénységben felnőtt Nina művészettörténetet tanul, és az az álma, hogy egyszer végre „normális" élete legyen. Amikor az álma darabokra hullik, Nina rövid úton a bűn világában találja magát: ír származású barátjával, Lachlannel milliárdoscsemetéket...
12.67 €
A korábban nyomozóként dolgozó Mickey Gibson mozgalmas életet él: egyedülálló anyaként igyekszik ellátni két kisgyermekét, miközben a ProEye nevű magánnyomozó ügynökségnél végzett távmunkájában dúsgazdag csalókra vadászik. Egy nap Mickey-t felhívja egy Arlene...
10.98 €