Itália legszebb borgói - Toszkána

12.65 €

Olaszországnak több száz olyan kistelepülése van, ame­lyeket a fő turisztikai-kereskedelmi áramlások marginalizálódása ­miatt napjainkban az elnéptelenedés fenyeget. Az "Olasz­ország Legszebb Borgói" Egyesület 2002-ben alakult azzal a céllal, hogy előmozdítsa és népszerűsítse a történelem, a művészet, a kultúra és a tájak örökségét az olasz borgókban. Több mint 360 ki­választott borgót foglal magában, amelyek annak a szépségnek és varázsnak a kifejezései, amelyben Olaszország vezető szerepet tölt be a világon. Az olasz borgo szónak többféle jelentése is van: ezt a megnevezést egyaránt használják a kis lakott településekre, mezővároskákra, a kül- és elővárosokra, a városok régi kastély- és várkörnyékére, valamint külső és peremkerületére. Általában ezek azok a város- vagy településrészek, amelyek valamiképpen megőrizték a régi idők emlékeit, műemlékegyütteseit. A sorozat szerkesztői úgy döntöttek, hogy az ezeket ismertető magyar kiadványokban - bár idegen szóként, de magyar helyesírás szerint - az elnevezést borgó formában használják. MI AZ A "BORGÓ"? A szótár szerint a "borgo" szó szerinti fordítása a "falu" lenne. De a falu kifejezés nem fedi a szó értelmét, mert hazánkban ismeretlen ez a fajta településszerkezet. A "borgo" (többes számban: "borghi") egy lenyűgöző olasz kisváros, amely általában erődített, és keletkezése a kora középkortól a reneszánszig terjedő időkre nyúlik vissza. Általában egy kastély vagy egy nemesi palota körül emelkedik, és gyakran védőfalak, bástyák és tornyok veszik körül. A Római Birodalom bukása után, a Rómát sújtó háborúk és inváziók ellenére a Szent Péter apostol sírjához tartó zarándokok özöne soha nem szűnt meg. A VIII. századtól az azonos nemzetiségű zarándokok a Scholae nevű egyesületekbe tömörültek, amelyek feladata az volt, hogy vendégül lássák és segítsék a Rómába érkezőket. A német zarándokok a saját Scholae körüli övezetüknek a Burg (erődített város) nevet adták, amely borgóra olaszosítva, a negyed neve lett. A következő évszázadokban ezt a nevet gyakran adták olyan településeknek, melyeknek piaca és erődítménye volt. Ezen építmények jelenléte miatt a borgó egyaránt különbözik a várostól és a falutól is. Legyen szó kora középkori vagy reneszánsz időkről, minden minősített borgónk az ismeretlen Olaszország legjavát képviseli: utazás művészeten, történelmen, művészeti kincseken, gyönyörű tájakon, hagyományokon és ízeken keresztül egy egyedülálló és emlékezetes élményért!

Podobné produkty

Bianca egy lélektépő szerelemi viszony után nehéz szívvel tér vissza a magas hegyek és zöldellő szőlőligetek között megbúvó családi birtokra. Azt reméli, hogy a szemet gyönyörködtető látvány, a nyugodt környezet és a családja szeretete gyógyír lesz az összetört...
16.9 €
Veszteség nélkül nincs változás, de vajon a szerelem rá tud venni arra, hogy fejest ugorjunk az ismeretlenbe? Cathlyn Keyes élete gyökeresen megváltozik, amikor egy csúnya szakítás után vőlegénye elől egy toszkán borbirtokra menekül átgondolni a jövőjét. Katie...
14.08 €
Ahogy a szőlő is csak akkor hozza a kívánt gyümölcsöt, ha kemény munkát fektetnek bele, úgy Bianca és Matteo is elhatározza, hogy szembeszállnak az élet viszontagságaival a szerelmükért, amelyet beárnyékolnak a lány múltjából felbukkanó emlékek és egy titokzatos...
16.33 €
"Egy vérbeli olasz, leírhatatlanul varázslatos utazás, amit senkinek sem szabad kihagyni!" - Lizzyke olvasó kuckója Bianca és Matteo habár egymásra talált, a lány úgy véli, a szerelmük korántsem olyan időtálló, mint Siena macskaköves utcái. Egy ékszerdobozba...
16.9 €
Soha ne add fel az álmaidat, tűnjön bármilyen végtelennek is az út... Katie és Daniele, leküzdve a köztük lévő kulturális és ízléskülönbséget, szenvedélyes viszonyba keverednek egymással. Ám a váratlan viszontagságoknak és a köztük zajló csatározásoknak koránt...
14.08 €
„Festői tájakon átívelő romantikus történet, amelyből sugárzik a napfény, az izgalom és a szenvedély.” – Doktorina Blog Bianca egy lélektépő szerelemi viszony után nehéz szívvel tér vissza a magas hegyek és zöldellő szőlőligetek között megbúvó családi birtokra....
12.67 €
Amióta megnyitottam a könyvesboltot, nincs olyan beszélgetés, amelyben fel ne merülne a kérdés: „Hogyan jutott eszébe az az ötlet, hogy könyvesboltot nyisson egy száznyolcvan lakosú, eldugott falucskában?” Alba Donati olaszországi könyvkiadóként mozgalmas életet...
9.29 €
Soha ne add fel az álmaidat, bármeddig kelljen is várnod rájuk… Amikor Gracie Burton rábukkan egy hirdetésre, amiben egyhetes főzőtanfolyamot reklámoznak a toszkán vidék szívében,...
9.83 €
Földi mennyország, paradicsomi kert, amelyben minden kívánságunk teljesül: ugyan hol találunk ilyenre? Nos, például Toszkánában. Ez az észak-olaszországi régió bárki számára, aki csak ide eljut, igazi meglepetésekkel és gyönyörűségekkel szolgál. Aranyszínű,...
12.65 €