Istennek nem számítanak a résztelek - Melinda M. Kovács

13 €

„Anyának jól állt a sok virág, fiatalságot csempészett középkorú vonásai közé: néhol már őszült, az ezüst foltokat eltakarták az illatos virágfejek. Ilyenkor volt a legszebb, mégis sajnáltam a leszakított virágokat, melyek a koszorú fonatai közt már néhány óra után fakulni kezdtek. Ahogy hervadtak, anyám is velük öregedett, több lett a homlokán, a koszorú alatt a ránc. Utáltam a húgom koszorúit, s hogy nem tudom megállítani az idő múlását.” Van, hogy egy mondatból, egy gesztusból vagy egy szelet bejgliből kibomlik egy egész élet. Ezek az írások ismerősek, mint egy családi fénykép, ha sokáig nézed, egyszer csak észreveszel rajta valamit, amit eddig nem láttál. M. Kovács Melinda novellái apró rezdülésekből építkeznek – emlékekből, amelyeket nem akarunk elfelejteni, és érzésekből, amelyeket talán sosem mondtunk ki. Ez a kötet nem hangos. De pontos. És fájdalmasan szép.

Podobné produkty

Milyen a számítógépek lelkivilága? -Hány kilobájt egy szép férfi szempár? -Vajon ördöngös dolog számítógépet szerelni? -Mitől szuperek a szuperszámítógépek? -Hogyan tanítanál meg táncolni egy robotot? -Miről beszélgetnek egymással a neten a gépek? -A ... Folytatás...
14.42 €
Egy cambridge-i elhízáskutató mindent megkérdőjelez, amit a kalóriákról és a kalóriák számlálásáról tudni véltünk. A kalóriákkal mindenütt találkozunk. Az élelmiszerek csomagolásán, az éttermek étlapjain és az internetes ételrecepteken hiteles számokat tüntetnek...
16.87 €
Egy ?cambridge-i elhízáskutató mindent megkérdőjelez, amit a kalóriákról és a kalóriák számlálásáról tudni véltünk. A kalóriákkal mindenütt találkozunk. Az élelmiszerek csomagolásán, az éttermek étlapjain és az internetes ételrecepteken hiteles számokat tüntetnek...
10.11 €
Ennek a "Hogyan használjam?" c. kiadvány alapján készült könyvnek a segítségével alapszintről elindulva, a számítógép megvásárlásától és első bekapcsolásától kezdve, a különféle felhasználói programok alkalmazásáig mindent megtanulhat. A kiadvány ajánlható...
15.9 €
Előbb a házasság. Aztán a válás. Utána minden nő csak önmagára számíthat… Szórakoztató történet válásról és újrarandizásról a The Sunday Times bestseller szerző, Trisha Ashley tollából. Tökéletes olvasmány Katie Fforde és Sophie Kinsella rajongóinak; a vidéki...
10.71 €
Ruby unatkozik, de szerencsére a papája számítógépe mindig elvarázsolja. Ruby és a fehér egér belepottyannak a számítógépbe, és sok új, izgalmas barátra lelnek. Ki lakik a számítógépben? Kinek a lábnyoma látható a papa íróasztalán? A számítógép belseje nagyon...
8.93 €
Henrik, a nyuszi szégyelli különböző hosszúságú füleit, Frida, a rókalány sokszor veszekszik a bátyjával, Hubát, a kishódot pedig baleset éri... Tíz történet kisállatokról, amik megmutatják, hogyan tudunk segíteni, ha a gyerekek különböző helyzetekben vigasztalásra...
8.42 €
"A bakonyi rengetegben megbúvó Csesznek vára - fekvésének és ebből adódó tájképi szépségének köszönhetően - egyik leglátványosabb, széles körben ismert építészeti emlékünk. A sziklacsúcson emelkedő felsővár ma is magasan álló maradványai talán a legjobban tükrözik...
11.26 €
Ez a könyv meglehetősen rövid. Ennek ellenére kemény évek munkája. Kemény éveké, amik dokumentálva vannak, útkeresés, függőség, valamint az örök harmóniára való törekvés. Mindegyiken felül tudtam kerekedni, igaz kellett hozzá vagy 10 év. Annyi mindent el szerettem...
2.79 €