Istenítélet - Zsolt Kollár

10.7 €

Szent László az Úr 1095. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének. Halála előtt azonban még egy utolsó, nagy jelentőségű döntés várt reá. Meg kellett neveznie utódját a királyi trónon. Végnapjait e gyötrő kérdés keserítette meg: Kálmán vagy Álmos? Végül hosszas töprengés és vívódás után Kálmánt nevezte meg utódjának. A döntésével elindította azt a viszályt, amely az új király, Könyves Kálmán egész uralkodását végigkísérte. A 12. század elejére repíti az olvasót Kollár Zsolt történelmi regénye, amely méltó folytatása a Szent László testamentuma című művének. Sodró lendületű, izgalmas történet, amelyet a főszereplők jellemének részletes megrajzolása, az Árpád-kori királyság színes ábrázolása, Esztergom, Jeruzsálem, Konstantinápoly és Regensburg középkori városainak bemutatása tesz teljessé. Kálmán és Álmos a királyi trónért folytatott küzdelemben, mély hitükben bízva, hol tudatosan, hol érzelmeiktől elbizonytalanodva haladnak, vagy épp sodródnak sorsuk beteljesedése felé. Tudják: végül úgyis Isten ítél felettük.

Podobné produkty

"A Modern Istennők Kézikönyve számos gyakorlaton keresztül vezet be az önismeret mélységeibe, akár egy munkafüzet. Az első lépéssel, a felismerés tudatosításával indul, majd halad az önkorlátozó hiedelmek feloldásán át a jelen megéléséig. A folyamat során az...
14.25 €
Ez a könyv témáját és íróját tekintve is igazi kuriózum. Adamus Saint-Germain hazánkban még kevéssé ismert, pedig világszerte milliók olvassák és...
4.48 €
Tyčové istenie na posilňovaciu klietku ponúka bezpečný spôsob odloženia osi pri cvičení. Jednoducho ho upevníte na bočné strany konštrukcie do potrebnej výšky podľa cviku. Keď vám potom na tréningu počas série už nezostane dosť síl na vrátenie naloženej osi...
143.95 €
"Az isteni tánc, az ezernyi többi felcsendülő hanggal együtt, felrúgja a Birodalom szabályait, és a Kapcsolatot ünnepli. Mihelyt látta valaki az e lapokon szeretettel feltárt mély misztériumokat, az nem tud nem látni többé. Mihelyt valakinek megnyílt a hallása,...
12.5 €
Hétfő reggelt írunk. Éva kétségbeesetten rohan keresztül a nyári napsugarakban fürdőző városon, nehogy elkéssen a fontos megbeszéléséről. Traumatikus szakításának éjsötét emléke még ott lebeg a feje fölött, és közben fogalma sincs, hogy néhány órán belül az...
5.61 €
Maria Magdalena Dietrich szegénységben nő fel az első világháború alatt. Kislánykora óta a színpadról álmodik. Miután hegedűművészi ambíciói meghiúsulnak, Berlinbe költözik, ahol nyomban belecsöppen a kabarék züllött világába. Szmokingot visel, cigarettázik,...
8.37 €
— A legszebb nő a szárazföldön s a tengereken. Szebb annál, a mit Gainsborough föstött, szebb Burne John-nál, a rózsaszínű Watteau minden álmainál. Szép ő, szent Isten, szép, mint egy japán cseresznyefa amikor kivirágzott, szép, mint egy gyöngyházcsiga a smaragdfüvek­...
1.97 €
Az isteni mátrix a mi világunk. Ugyanakkor minden a világunkban. Egyszerre vagyunk saját magunk és minden, amit szeretünk, gyűlölünk, alkotunk és átélünk. Az isteni mátrixban...
9.55 €
Ádám ?egy átlagos ember volt. Egy napon azonban megjelent előtte Gábriel arkangyal, aki így szólt hozzá: „Ádám! Te vagy a Mindenható Isten! Negyvennégy évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy újjászületsz a Földön. Megfosztottad magad saját Isteni tudatodtól, törölted...
2.79 €