Istenek & Szörnyek - Shelby Mahurinová

18.31 €

Lou egész eddigi életét meneküléssel töltötte. Most azonban aMorgane-től kapott szédítő erejű csapás után eljött az ideje,hogy hazatérjen, és megszerezze, ami neki jár. Ám az ellenségmegvetette a lábát kis csapatukon belül is: Lou megszállottságalatt áll, és a küzdelem immár az ő lelkéért is folyik. Ha pedigmindez nem lenne elég, Cesarine-ben Auguste királymáglyahalállal fenyegeti madame Labelle-t, arra számítva, hogyellenségei belesétálnak a csapdájába.Reidnek és társainak szövetségesekre kell szert tenniük, hogyfelkészülhessenek a végső összecsapásra, ehhez azonban megkell látogatniuk a Vágyakozás Tengerét, a sellők birodalmát. Sebben a végső küzdelemben nemcsak Belterra sorsa dől majd el,hanem a szerelmespár, Reid és Lou is esélyt kap rá, hogy újraegymásra találjanak - vagy együtt érje őket a vég.Shelby Mahurin perzselő fantasytrilógiája az egész világot lázbahozta, és zárlata minden korábbinál magasabbra emeli a téteket.

Podobné produkty

Lou, Reid, Coco és Ansel megmenekültek ugyan a fénymágusok halálos csapdájából, ám most boszorkányok serege és az egész egyház vadászik rájuk, miközben sehol sem akad számukra menedék. Vérükre szomjazó üldözőikkel szemben szövetségesekre van szükségük – és...
13.73 €
Lou, Reid, Coco és Ansel megmenekültek ugyan a fénymágusok halálos csapdájából, ám most boszorkányok serege és az egész egyház vadászik rájuk, miközben sehol sem akad számukra menedék. Vérükre szomjazó üldözőikkel szemben szövetségesekre van szükségük - és...
18.31 €
Dokud nás smrt nerozdělí! Druhý díl populární fantasy romance. Lou, Reid, Coco a Ansel prchají před čarodějným společenstvím, královstvím i církví – a nemají se kde ukrýt. Aby se jim podařilo zmizet před zástupy čarodějnic a jednotkami chasseurů, potřebují...
14.62 €
The stakes are higher. The witches are deadlier. And the romance is red-hot. The eagerly anticipated sequel to the New York Times and Indiebound bestseller Serpent & Dove is perfect for fans of Sarah J. Maas and is an instant New York Times bestseller!...
12.5 €
Louise le Blanc két évvel ezelőtt tagadta meg a mágiát, és menekült el boszorkánytársai közül Cesarine városába, ahol abból él, amit el tud emelni. A boszorkányokra vadásznak, és ha az Egyház sikerrel jár, akkor máglyán végzik. Reid Diggory az Egyház vadászaként...
18.06 €
Louise le Blanc két évvel ezelőtt tagadta meg a mágiát, és menekült el boszorkánytársai közül Cesarine városába, ahol abból él, amit el tud emelni. A boszorkányokra vadásznak, és ha az Egyház sikerrel jár, akkor máglyán végzik.Reid Diggory az Egyház vadászaként...
11.83 €
Evil always seeks a foothold. We must not give it one. The electrifying conclusion to the New York Times and Indiebound bestselling Serpent & Dove trilogy is perfect for fans of Sarah J. Maas and Kendare Blake. Lou has spent her whole life running. Now,...
12.5 €
A dark and thrilling vampire romance set in the world of the New York Times bestselling series Serpent & Dove! Full of everything I love: a sparkling and fully-realized heroine, an intricate and deadly system of magic, and a searing romance that kept me...
19.95 €
A dark and thrilling vampire romance set in the world of the New York Times bestselling series Serpent & Dove! Full of everything I love: a sparkling and fully-realized heroine, an intricate and deadly system of magic, and a searing romance that kept me...
14.55 €