Istenek a körfolyosón - Seres Lili Hanna

5.63 €

Mitikus séta a nagyvárosi tájban. Istenekkel feleselő női kórus. Lírai kószálók drámai megfigyelései.A trolin, a Szövetség utcában, a Lövölde téren, a Keletinél. A körfolyosón.Leszálltak Budapestre a görög istenek - de ennél is fontosabb, ahogyan ez a különleges verseskötet megküzd és szembenéz velük: feljegyzi és elrendeziőket. Kétezer-hétszáz éves köszönet érte.Tamás Ábel ókorkutatóSeres Lili Hanna a költészet egyik legnemesebb feladatát vállalja magára: méltóságot ad. Nagy adagot mér, mert tudja, hogy szereplőinek szükségük van rá. Görög istenekké emeli őket, mert a puszta humanizálás ide már kevés. Nimfák és faunok, istenek és félistenek tévelyegnek Budapesten. Jelenlétük felkavaró, de csak annyira kell tőlük félni, mint a halandóktól. A költő maga is istennő, akinek szívébe van oltva egyenlőnek látni a kerület minden lényét.Márton Joci aktivistaSERES LILI HANNA (1993) költő, irodalmár. Első verseskötete Várunk címmel jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában 2019-ben. Doktori fokozatát a kortárs magyar deprivációs irodalomról szóló disszertációjával 2026-ban szerezte meg az ELTE BTK-n. A Szépírók Társasága és a FISZ tagja. A Közélet Iskolája munkatársa.

Podobné produkty

Mitikus séta a nagyvárosi tájban. Istenekkel feleselő női kórus. Lírai kószálók drámai megfigyelései. A trolin, a Szövetség utcában, a Lövölde téren, a Keletinél. A körfolyosón. Leszálltak Budapestre a görög istenek - de ennél is fontosabb, ahogyan ez a különleges...
8.45 €
Engem Kócosnak hívnak, és fogadni merek, hogy ön is gúnyosan mosolyog a rendíthetetlen hősökön, akik hirtelen nyert erejükkel makacskodnak a világ megmentéséért! Sőt bizonyos vagyok abban, hogy ön­nek is elege van már a magasztos esti mesékből, amik­ben tündék...
12.65 €
Végre egy olyan kötet, amiben rendes versek vannak. Végre! Végre olyan versek, amiket meg lehet érteni. Végre! Végre olyan könyv, amiben benne van a mindenség, én és te. Végre! Végre olyan versek, mint régen, amiket mégsem írhattak volna meg régen. Végre olyan...
12.95 €
Kupihár Rebeka 2023-ban Petri György-díjjal jutalmazott verseskötetében ciklusról ciklusra és szintről szintre írja végig, milyen valóságai és következményei vannak napjaink Magyarországán nők azonos nemű szerelmi kapcsolatának. Az érzékeny versek különböző...
7.32 €
"Vajon egy több ezer kilométer és több évezred távolságban lévő, egzotikus és titokzatos világban belecsöppenhetünk számunkra furcsán ismerős helyzetekbe? Soós Tibor Nílus könyve-trilógiájának utolsó, rendkívüli izgalmakat tartogató részéből kiderül. Tartsanak...
17.74 €
Magnus és Negat küzdelmeinek harmadik része. Egy Földhöz hasonló bolygón szinte emberi lények élnek. De valami mégis más: ezt a bolygót mesterségesen hozták létre a Kozmoszban élo, szinte mindenható lények, akik még Magnusnál és társánál is hatalmasabbak. Ok...
3.38 €
Az istenek tüze ősi mítosz és égetően aktuális kérdés egyszerre. A legendák mélyén igazság rejlik: az ősnépek az elemi erőket sorsuk urainak, isteneknek látták. Számukra a tűz az életadó hőt, a Nap sugárzó, teremtő erejét jelentette. A tűz mítoszát Hellász...
12.65 €
A ?homéroszi eposzok, a Kalevala és a hindu eposzok mellett az izlandi Edda is azok közé a világirodalmi kincsesbányák közé tartozik, melyeket hozzáférhetővé kell tennünk az...
2.79 €
Lik-Rífa, a legendák kegyetlen sárkányistene kiszabadult örök időkre szánt börtönéből, és minden szárnycsapásával egy új, vérben ázó korszak felé száguld.Orka nem adja fel, tovább kutatja elrabolt fia nyomait, míg a Véresküdtek délre sietnek, hogy megmentsék...
12.1 €