Isten háta mögött - Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Zsigmond Móricz

2.51 €

Móricz Zsigmond életművének hatása és értékelése napjaink irodalmi közvéleményében rendkívüli változásokon megy át. A Móricz-naplók és más forrásmunkák kiadása, a legújabban kézbe vehető Móricz-monográfia, az "újraolvasó" tanulmánykötetek, a megpezsdült irodalomtörténeti eszmecserék az olvasóközönséget is egy új Móricz-kép megismerésére sarkallhatja. Sorozatunk alkalmas eddig indokolatlanul háttérbe szorult remekművek fölfedezésére és a közismert - inkább csak emlegetett - munkák élményteli befogadására. Az 1911-ben megjelent regény, Az Isten háta mögött azok közé a Móricz-művek közé tartozik, amelyek új fényt kaptak a mai olvasatokban. A kisvárosi miliőben játszódó művel kapcsolatban korábban is elkerülhetetlenül emlegették Bovarynét, mint Veres tanító úr vergődő feleségének előképét, ám arra nem figyeltek föl a hivatásos olvasók sem, mennyire van jelen a műben magának Flaubert-nek a szelleme. Az Isten háta mögött nemcsak az urak és értelmiségiek kisszerű, hazugságokra és pletykákra épülő életének tükre, hanem egyben az egymás sorsában szerepet játszó alakok kavalkádja, párhuzamosan több nézõpontból megírt történet. Móricz nagy leleménye - egyben élet és álom egybejátszatása -, ahogyan egy rajongó diák és Veresné szerelme csak képzeletben él, sőt tombol, a valóságos nemi aktusok azonban mindkét részrõl sokkal prózaibbak: a fiú a bordélyban köt ki, Veresnét egy sehonnai csábítja el. Az erotikus fülledtség Móricz-i változata is ez a regény, sőt a Légy jó mindhalálig, a Kamaszok és a Forr a bor gyermeki fejlődéstörténetének egyik fejezeteként is olvasható.

Podobné produkty

Móricz a saját családja körében remek nőalakok sokaságát figyelhette meg: ennek az irodalmi és teátrumi divatokon túlmutató dzsentritörténetnek a megírásához az író első felesége és annak nagynénjei szolgáltak modellül. Maga a cselekmény egy Kós Károlynál,...
1.41 €
A Nem élhetek muzsikaszó nélkül a négykötetes Magyar nótakincs antológia második kötete. Olyan dalok kerültek bele, amelyeket gyakran hallhatunk a Dankó Rádióban, esküvőkön és magyar nótaesteken. A híres szerzők között megtaláljuk Egressy Bénit, Simonffy Kálmánt,...
25.32 €
A világhírű Déki Lakatos Sándor sodró lendületű elbeszélésében egy több száz éves cigányzenész család, a „Lakatos dinasztia” lebilincselő története elevenedik meg e rendhagyó oral history kötet hasábjain. Az olvasmányos és autentikus szöveg Szokolszky Ágnes...
11.24 €
A világhírű Déki Lakatos Sándor sodró lendületű elbeszélésében egy több száz éves cigányzenész család, a "Lakatos dinasztia" lebilincselő története elevenedik meg e rendhagyó oral history kötet hasábjain. Az olvasmányos és autentikus szöveg Szokolszky Ágnes...
15.46 €
Hallottak már Batka Jánosról, a zenekritikusról, levéltárosról, újságíróról, Liszt Ferenc hű barátjáról és Fadrusz János felfedezőjéről, aki szás évvel ezelőtt valódi legendának számított szeretettt szülővárosában, Pozsonyban? És ismeritek-e Batka János rejtett...
12 €
A kötet tele van télen-nyáron velünk élő madarakkal! Ezek a kedves és csoda szép állatok számos kiváló költőt megihlettek: többek között Weöres Sándor, Kányádi Sándor és Gryllus Vilmos verseit gyűjtöttük csokorba ebben a gazdagon illusztrált kötetben. Gryllus...
10.98 €
Kormos István jól értett az óvodás korosztály nyelvén, verses meséi - amelyekből sikeres bábjáték és mesefilm is készült - már évtizedek óta a legkisebbek kedvencei. A népszerű Vackorkönyvek szerzője ebben a kötetben a gyerekek legkedvesebb állatait verselte...
8.21 €
A gyerekek különösen fogékonyak a költészet iránt. A bölcsődalok, ringatók jelentik az első találkozást a verssel, és ez az élmény sokáig kíséri őket. Tőlünk, felnőttektől függ, hogy mivel gyarapítjuk ismereteiket, milyen hatásokat gyakorolunk érzékeny, fogékony...
11.93 €
Ha megrázod ezt a színes könyvet, meghallhatod a brémai muzsikusok sípjának hangját. Négy jóbarát elindul a messzi Brámába, hogy szerencsét próbáljon. Együttesen elűzik a gonosz zsiványokat, és attól kezdve vidáman muzsikálhatnak az erdei házikóban... A sorozat...
6.12 €