Into the Void - Bölcsőtől a Black Sabbathig és bőven tovább - Geezer Butler,András Bus

14.08 €

Noha a Black Sabbath eredeti felállásában köztudottan Geezer Butler volt a szavak embere - az együttes első évtizedének stílusteremtő dalszövegei szinte mind tőle származnak, és ő a heavy metal alapzenekarának névadója is -, önéletrajzának megírását sokáig halogatta a legendás basszusgitáros. A most megjelenő kötetre viszont bőven megérte várni, és nem csak azért, mert maradtak még Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Ronnie James Dio memoárjai után is olyan anekdoták a csapat történetéből, amelyeket eddig senki sem mondott el. Miközben természetesen nem fukarkodik a Sabbathtól elválaszthatatlan vaskos sztorikkal sem, a banda örök töprengőjeként Geezer a bennfentességét meghazudtoló józansággal, az önkritikától egyáltalán nem tartva mesél és értékel, sőt zárkózottsága dacára a magánélete legszebb pillanataiba és mélypontjaiba is betekintést nyújt. "Már azelőtt hatalmas bunyó kerekedett, hogy színpadra léptünk, és nem maradt abba akkor sem, amikor idegesen kisomfordáltunk. Üvegek repültek felénk, így aztán hamarosan félbe is kellett hagynunk a műsorunkat, hogy a szervező nyugalomra intse a közönséget - de alighogy visszamentünk, kegyetlenül egymásnak esett két csapat részeg nő, és nem telt sok időbe, hogy a fiúik is beszálljanak. Viszont amikor befutottak a rendőrök, mindenki abbahagyta a verekedést, és egy emberként énekelni kezdték az "All You Need Is Love"-ot. Kevés viccesebb jelenetnek voltam tanúja."

Podobné produkty

Altatók, dajkarímek és mondókák - ezek a könnyed, ritmusos versikék jelentik a kisgyermek első találkozását az anyanyelvével, ugyanakkor hozzátartoznak az anya-gyermek meghitt kapcsolatához is. A ringatás közben dúdolt dallam, rigmus felnőttkorunkig elkísér...
10.42 €
A regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz-Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított,...
5.61 €
Vajon hogyan élhetjük meg az életünket úgy, hogy minden pillanatára - még a nehezebbekre is - ajándékként tekintsünk, eközben mások számára mi magunk is ajándékká váljunk? Lehetséges-e ez egyáltalán? Böjte Csaba válasza határozott igen - csakhogy ennek megvalósulásához...
19.72 €
Ha egy kisgyermek bölcsődés lesz, az egész család élete megváltozik. Minél többet beszélünk a "bölcsiről", annál könnyebb elfogadni a gyerekeknek az új környezetet, szokásokat, a még ismeretlen felnőtteket és a társait. Erre az ismerkedésre, mesélésre teremtenek...
5.48 €
Lépj be! Ne nézz vissza! Előre vezet az egyetlen út! Amikor Bluehaven távoli szigetét egy erős földrengés rázza, meg és az apja eltűnik, Jane Doe fejest ugrik egy szédületes kalandba, hogy visszaszerezze őt. Ám ez nem egy átlagos mentőakció. Jane apjának egy,...
9.67 €
Sabbatina válka je kolosální imperiální křížové tažení, které si krví a ohněm razí cestu rozsáhlým pásem ztraceného území Impéria. Na frontové linii stojí odvážné pluky Astra militarum, včetně udatných tantihských Prvních a jediných – lépe známých jako Gauntovi...
7.51 €
Napříč Sabbatinými světy se vede krutá válka, válka, která může skončit jedině vítězstvím nebo zkázou. Nesčetné síly Arcinepřítele útočí bez milosti a planeta za planetou je zachvácena plameny války. I uprostřed této noční můry bojuje Imperiální garda se svými...
21.4 €
Sabbatina válka je kolosální imperiální křížové tažení, které si krví a ohněm razí cestu rozsáhlým pásem ztraceného území Impéria. Na frontové linii stojí odvážné pluky Astra militarum, včetně udatných tantihských Prvních a jediných – lépe známých jako Gauntovi...
21.69 €
Napříč Sabbatinými světy se vede krutá válka, válka, která může skončit jedině vítězstvím nebo zkázou. Nesčetné síly Arcinepřítele útočí bez milosti a planeta za planetou je zachvácena plameny války. I uprostřed této noční můry bojuje Imperiální garda se svými...
6.62 €