Ingó ingatlan - Colleen Hubbard

8.45 €

Egy fiatal, a világgal és önmagával küzdő nő fordulatos fejlődésregénye.Karen Joy Fowler, a Majd' kibújunk a bőrünkből szerzőjeBaljósan mulatságos történet, életigenlő kiruccanás Amerika ezer sebből vérző, furcsa szívébe.A lenyűgöző bemutatkozó regény főhőse egy fiatal nő, Del, akit nem igazán húz haza a szíve. Szülei botrányos válása után megszakadt a kapcsolata a rokonsággal, el is költözött a kisvárosból.Apja halála után azonban visszavág. Nagybátyjának kellene a telek, ahol egyetlen öröksége, a szülői ház áll, és Del őrült alkut kínál. Ám hamarosan rádöbben, hogy vállalása nem csak a saját régi emlékeit kavarja föl. Egymás után kopognak be hozzá a rokonok, megannyi széthullott élet.Ez a szikár hangvételű, lenyűgöző regény egyrészt a családi viszonyokat átszövő tehetetlenségről, a sérelmekről és a fájdalomról szól, másrészt azokról a pillanatokról, amikor a nyomorúság legmélyén felcsillan az újrakezdés ritkán adódó esélye.Ott vannak az állott dohányszagban, ott vannak a kiszuperált sütőben, ahol vasárnaponként az apja vékonyra szeletelt, roston sült marhát készített, ott vannak a fürdőszobában, ahol az anyja az ajtóra ragasztotta a keresztrejtvényt, olyan magasságban, hogy lássa a vécéről, ott vannak az apja által felhalmozott könyvtári könyvekben, amelyeket soha nem vitt vissza.A New England-i születésű Colleen Hubbard jelenleg az Egyesült Királyságban él a családjával. A Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál (NHS) dolgozott, első regényét, az Ingó ingatlant egyéves szülési szabadsága alatt írta. A University of East Anglia kreatívírás-mesterképzését dékáni elismeréssel végezte el.

Podobné produkty

Baljósan mulatságos történet, életigenlő kiruccanás Amerika ezer sebből vérző, furcsa szívébe. A lenyűgöző bemutatkozó regény főhőse egy fiatal nő, Del, akit nem igazán húz haza a szíve. Szülei botrányos válása után megszakadt a kapcsolata a rokonsággal, el...
12.67 €
Ez a könyv azoknak az ingatlantulajdonosoknak készült, akik szeretnék az ingatlanuk értékesítését saját kezükbe venni, anélkül, hogy ingatlanközvetítő szolgáltatását vennék igénybe. Ebben a gyakorlati útmutatóban megtalálsz mindent, amit tudnod kell:Hogyan...
8.42 €
Kedves Olvasó! Minden idők legrészletesebben összefoglalt ingatlanbefektetési kézikönyvét tartja a kezében. Az ingatlanbefektetések elemzésére specializálódott szerző legújabb...
7.04 €
Összefoglaló:Sikeres ingatlanközvetítő szeretne lenni? Növelni szeretné hitelességét? Csiszolni szeretné tudását? Szeretné részleteiben megismerni az ingatlanok csodálatos...
4.22 €
efEz az első kifejezetten magyaroknak, magyar példák alapján magyar ingatlanbefektetőknek írt könyv, mely az ingatlanbefektetés legizgalmasabb és legnagyobb hasznot hozó részét mutatja be: hogyan növelhetjük átalakításokkal az ingatlanjaink értékét.Ez az első...
22.25 €
Regényírás alapú módszer, avagy hogyan írjunk gyorsan sok párhuzamos reklámszöveget Mi ez? Ez egy olyan anyag, ami módszertant ad, hogyan lehet könnyen egy témában több alternatív reklámszöveget írni. Ez egyaránt alkalmazható rövid (Google Ads, Facebook) vagy...
8.17 €
From outer space to a child''s bedroom, Zoom In! gradually magnifies the world in a series of bright and detailed illustrations. This is a fun and child-friendly exploration of maps and the world.Oxford Reading Tree inFact is a compelling non-fiction series...
9.49 €
The mythology of the Vikings is still alive today in popular culture: everyone knows of Thor, the Norse god of war (made popular through the Marvel Cinematic Universe); Ragnarök, the great battle at the end of the world, where many gods and heroes perish and...
41.95 €
Třetí, závěrečný díl je ve znamení Emmina hledání štěstí. A to se vždy, kdy už se zdá ležet nadosah, vzdálí až do nedohledna. Croydonský lékař pan Morgan, obletovaný svými pacientkami, se snaží utrhnout květ nejkrásnější – neuvědomuje si však, že Emma přesahuje...
5.3 €