Ingmar és Woody - György Bolgár

5.61 €

1974 óta jelennek meg verses- és novellásköteteim, regényeim, most pedig itt egy drámakötet is. Színdarabokat a kétezres években kezdtem írni. Az elsőt, amely a Hamletre építve sarkából fordítja ki Shakespeare történetét, 2007-ben a Szegedi Nemzeti Színház felolvasóesten mutatta be. Ugyanez történt a szintén 2007-ben, a Színház című folyóirat mellékleteként megjelent Ingmar és Woody című halálos komédiámmal, amelyet később Lukáts Andor színháza, a Sanyi és Aranka juttatott el a felolvasó előadásig. Annak idején Darvas Ivánnak és Kern Andrásnak szántam, de sajnos nem lett belőle semmi. Viszont kezemben van Darvas Iván 2006 júniusi levele, amelyben nyilván némi túlzással, de számomra máig nem felejthetően így ír: „Életemben nem tartottam még a kezemben ilyen fantasztikus darabot! Remek! Megkockáztatom: zseniális! Az iróniának (azaz a távoltartásnak), ugyanakkor az ábrázolt személlyel való teljes azonosulásnak ezt a különös elegyét sehol máshol nem olvastam még.” A többi néma csend, mondhatnám, de azért a Bot című dráma is megjelent a Koltai Tamás szerkesztette Színházban. És még van két másik, egészen friss. Tessék! Én türelmesen várok a világhírre.

Podobné produkty

Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető...
5.04 €
Az Apá!nk könyvében Bolgár György egyszerre szép- és tényirodalmi eszközökkel mutatja be a magyar társadalom gondolkodását, érzéseit, történeteit és legendáit arról, hogy „Atya” nélkül nekünk nem megy. Úgy látszik, nem bízunk eléggé önmagunkban, ezért szükségünk...
11.26 €
Mesék? Sima hazugságok! Hamis állítások? Megtévesztések! Hülyítések? Ócska duma! A Hazugság Kft. árukatalógusa! Orbán Viktor és hű fegyverhordozói...
4.48 €
Szokatlan és formabontó verseskötettel jelentkezik az ismert rádiós, költő, író, Bolgár György. Szokatlan, mert az egész könyv egyetlen témára, csupa Beatles-dalra, a...
5.04 €
A kötetben 84 oldalba sűrítve találhatja meg a bolgár tengerpartra vonatkozó leglényegesebb információkat, tudnivalókat. Számos színes fotóval és a tájékozódást segítő részletes térképekkel.
4.96 €
Nehéz manapság olyan irodalmi műfajt találni, amely egyaránt megfelel írónak és olvasónak. A twitterezés, az SMS-ek, a gyorséttermek világában bátorság kell a nagyregényhez, de az egypercesekhez is. Hiszen mindannyiunk élete egy nagyregény, amely azonban millió...
9.29 €
Nehéz manapság olyan irodalmi műfajt találni, amely egyaránt megfelel írónak és olvasónak. A twitterezés, az SMS-ek, a gyorséttermek világában bátorság kell a...
2.79 €
One of Cinema's great masters revisits his childhood - and the end of his parent's marriage - in a novella of awakening Over the course of one summer, eight-year-old Pu Bergman realises that his parents are no longer in love. Surrounded by the quiet idyll of...
15.99 €
Ingmar Bergman (1918–2007) a XX. század egyik legnagyobb hatású, Oscar-díjas svéd film- és színházi rendezője, forgatókönyvírója, írója, aki a filmes kitüntetései mellett irodalmi munkásságáért Goethe-díjban is részesült. „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező...
6.45 €