Így filmeztünk - Szekfü András

15.48 €

Szekfü András Így filmeztünk című interjúkötete kettőzötten idézi meg a filmtörténeti múltidőt. Egyfelől a 2018-as megjelenés már egy közel ötvenéves restanciát orvosol, másfelől a '60-70-es évek fordulóján rögzített beszélgetéseken keresztül egy még korábbi éra sajátos világa elevenedik meg. A kettős múltidő kettős retorikát is eredményez: a szocializmus évtizedei alatt a megnyilatkozók őszinteségük ellenére óhatatlanul igazodnak a kor politikai elvárásaihoz. A kötet egyediségét mégis ez adja: az olvasó úgy kaphat képet egy - Ranódy László szavaival - páratlanul izgalmas időszakról, hogy azt nem filmtörténészek utólagos interpretációja, hanem az azt megélők élményszerű, sokszor anekdotikus és nagyon is emberi visszaemlékezései teszik színessé. Szekfü András interjúválogatása számtalan eddig ismeretlen történetet, információt, filmtörténeti adalékot - azaz valódi kincseket menekít ki a magnószalagról e könyv lapjaira.

Podobné produkty

NÉGY PERC általában szinte alig valamire elegendő - ugye te sem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat? A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a New York-i repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről,...
12.67 €
Ríviai Geralt meg akarja védeni a rábízott Cirit, ezért el kell küldenie messzire a vajákok otthonától, hogy Yennefer, a varázslónő szárnyai alatt tanuljon. A varázslógyűlésben azonban puccs készül, miközben kitör a háború. Geralt egy súlyos sérülés után az...
12.65 €
Erőss Zsolt és Sterczer Hilda története akkor is magával ragad, ha még sosem másztunk a negyedik emeletnél magasabbra, de akkor is, ha már olvasztottunk liofilizálódott havat nyolcezer méteren. Mert ez a könyv nem (csak) a hegymászásról és a hegymászóknak szól....
11.29 €
A tudat mibenlétét sok tudományos diszciplína kutatja, több-kevesebb sikerrel. Ahhoz, hogy a tudat mélységeit próbáljuk megközelíteni biopszichológiai eszközökkel, először...
2.79 €
Ismerd meg az amigurumi művészetét, hogy meghorgolhasd kedvenc Harry Potter-figurád pihe-puha változatát! Az aranycikesz rebbenő szárnya, McGalagony professzor hetyke boszorkánysüvege, Bolyhoska, a háromfejű kutya eszelősen csillogó három pár szeme: olyan részletek,...
28.17 €
Még a Színművészeti Egyetem elsőéves dokumentumfilm-rendező hallgatója voltam, amikor az egyik tanárunk behozott az órára egy vadonatúj, frissen készült filmet. Azt mondta, nézzük meg, aztán beszélgessünk róla. Ez volt a Sose halunk meg, Koltai Róbert első...
16.87 €
A VHS-kazetta fekete téglahasábjában van valami titokzatosan diabolikus: mintha egy olyan elátkozott ládika lenne, amiből dzsinneket és démonokat lehet előhívni. Ez a misztikus hatás az egész gyerekkoromat meghatározta. Ezért is volt később, a kétezres években...
14.05 €
Az ?örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön,...
9.27 €
Az örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön,...
15.49 €