Húsevő diéta - Dr. Shawn Baker,Szabolcs Tóth

16.13 €

A Húsevő diéta olyan forradalmi étrendet mutat be, amely szemben áll minden korábbi táplálkozási szokással, elképesztő eredményei mégis önmagukért beszélnek. Az emberi emésztőrendszer felépítése arra utal, hogy őseink alapvetően húsfogyasztók voltak, és csak viszonylag kevés növényi rostot kellett feldolgozniuk. Nem véletlen, hogy a legtöbb energiát és tápanyagforrást igénylő szervünk, az agy fejlődése végül lehetővé tette a bolygó meghódítását. Az embernek csak akkor kellett más táplálék után néznie, és áttérnie a vegyes táplálkozásra, amikor a nagyvadak száma csökkenni kezdett. Ma talán újra visszatérhetünk a húsalapú táplálkozáshoz. Az úgynevezett carnivore étrend megengedi bármely állati eredetű táplálék fogyasztását, beleértve a halat, a tojást, a tejet, a vajat, a sajtokat és az állati eredetű zsiradékokat is. Dr. Shawn Baker cáfolja azokat a feltevéseket, hogy a csak húst fogyasztóknál hiánybetegség alakulna ki. Mítosz az is, hogy a húsevés köszvényhez vezet, vagy hogy a vöröshús-fogyasztás növeli a vastagbélrák kockázatát. A könyv részletesen beszámol a módszert alátámasztó evolúciós, történelmi és táplálkozástudományi ismeretekről, így érthetővé válik, miért érnek el olyan sokan kimagasló sikereket vele. Az elméleti hátteret ámulatba ejtő személyes történetek is kiegészítik. A húsevő diéta több egyszerű étrendnél: alkalmazása az élethosszig fennállónak és súlyos lefolyásúnak ítélt betegségekre is megoldást nyújthat, s erre a szerző tudományos magyarázattal is szolgál. A carnivore étrend hatására számos panasz megszűnik vagy enyhül, sőt elhízás esetén is sikerrel alkalmazható. DR. SHAWN BAKER az Egyesült Államok légierejénél szolgálva megjárta Afganisztánt, ahol ortopéd traumás sérülések szakértőjeként dolgozott. Az elmúlt években munkájában arra összpontosít, miként lehet a táplálkozást egészségi állapotunk, teljesítményünk és általános közérzetünk javítása érdekében felhasználni. Az általa kialakított Carnivore Training System, valamint magánkonzultációi révén ezreket inspirált arra, hogy megkérdőjelezzék a táplálkozással kapcsolatos, idejétmúlt dogmákat, és válasszák a húsevő étrendet.

Podobné produkty

Kordos Szabolcs Hungary-sorozata folytatódik. A legújabb kötet a hazai hírességek és a szórakoztatóipar kulisszatitkaiba kínál exkluzív betekintést. A Showbusiness, Hungary nem...
8.42 €
Az Ízek, imák, szerelmek története folytatódik "A szerelmi kapcsolatok furcsamód könnyen elszakadó kötelékek. Ám azért nem mondok le a szerelemről, és továbbra is hiszek benne. De lehet, hogy pontosan itt a bökkenő. Talán a válás az adó, amit - mint kultúra...
16.9 €
Simon, a fiatal amszterdami fodrász az apjától örökölt szalonban dolgozik, semmi hajlandóságot nem mutatva arra, hogy kedvesnek tűnjön, sőt, még a ZÁRVA-táblát sem fordítja meg mindennap. Egyhangú élete egy csapásra megváltozik, amikor egy csoport szellemi...
14.08 €
A Luxushotel, Hungary nagy sikerű szerzője ezúttal a hazai gazdagok és hatalmasok éjszakai útjait követi a budai magánpartiktól a VIP-termeken át egészen a belvárosi szállodai lakosztályokig....
8.42 €
Újabb különleges világba nyerhetnek betekintést azok, akik Kordos Szabolccsal tartanak ezen a kontinenseken átívelő utazáson. A hatalmas sikerűűLuxushotel, Hungary szerzőjének új könyvében...
8.42 €
A luxushotelek és a taxisok világa után a külföldre utazó magyar turisták - hírességek, hatalmasságok és egyszerű emberek - elé tart tükröt könyvében Kordos...
8.42 €
Újra megpördülnek a forgóajtók, a recepciós kivillantja hamiskás mosolyát, feltárulnak az elnöki lakosztály és a személyzeti folyosó titkai. Hét évvel...
8.42 €
Az elmúlt években és napjainkban valóságos gasztroforradalom zajlik Magyarországon, egyre több a Michelin-csillag a hazai konyhaművészet egén. Úgy tűnik, a vendéglősök nemes harcot...
8.42 €
A Luxushotel, Hungary nagy sikerű szerzője ezúttal a hazai gazdagok és hatalmasok éjszakai útjait követi a budai magánpartiktól a VIP-termeken át egészen a belvárosi szállodai lakosztályokig. Hogyan élnek valójában a magyar elit tagjai, hol szórakoznak, és...
10.61 €