Hurrikánok évada - Fernanda Melchorová

8.45 €

Képzeletbeli ?falu Mexikóban. Egy csapat gyerek az öntözőcsatorna zavaros vizében oszladozó, felpuffadt holttestre bukkan, amelyről kiderül, hogy a boszorkány hírében álló füvesasszonyé, aki az 1978-as hurrikán idején elhunyt anyjától örökölte a tudományát, és akihez a falubeliek gyakran fordultak segítségért ügyes-bajos dolgaikban. Meggyilkolták. A gyanú két fiúra terelődik, akiket néhány nappal azelőtt egy szomszéd a boszorkány házánál látott egy magatehetetlen testet cipelni. A bűntényben érintett szereplők mesélik el a történetüket szívszorítóan nyers, megejtő erővel. Olyanok ezek a fejezetek, mint a hurrikánok idején az áradás következtében meginduló hegyoldal: feltartóztathatatlan szövegfolyam zúdul ránk. Az olvasót valósággal elárasztják a szavak; ugyanúgy csapdába kerül általuk, mint ahogyan a szereplőket tartja fogva a nyomorúságos életük, a hatalmi és gazdasági viszonyoknak való kiszolgáltatottságuk, a pótszerként használt függőségi eszköztár, beleértve a testiséget is, amelyet a szerző már-már pornografikus bátorsággal jelenít meg. Prostitúció, babona, korrupció, kábítószer, nyomorúság közepette játszódó, brutális história. Hogy ki a gyilkos? Az igazság a tények tükrében eltörpül a valóság mellett.

Podobné produkty

Šamanka je mrtvá. Někdo ji zavraždil. Nejde ovšem o to kdo, ale proč. Každý by si našel důvod zpackaný potrat, peníze, drogy, ponížení, zoufalství. Příběhy obyvatel zapadlého městečka v karibské části Mexika jsou naléhavým a surovým svědectvím, které se z románu...
2.6 €
Paradais - luxuslakópark valahol egy folyó partján. A csillogó épületek árnyékában két kallódó tinédzser élete váratlanul összefonódik a parton folytatott bulizásban és a sorsfordító tervek szövögetésében. Polo szegényebb sorban élő, iskolakerülő, ugyanakkor...
10.14 €
Paradais - luxuslakópark valahol egy folyó partján. A csillogó épületek árnyékában két kallódó tinédzser élete váratlanul összefonódik a parton folytatott bulizásban és a sorsfordító tervek szövögetésében. Polo szegényebb sorban élő, iskolakerülő, ugyanakkor...
14.08 €
A szív csatatér. Két ellenség. Egy kénytelen szövetség. Egy szerelem, amely megmentheti vagy el is pusztíthatja a világukat... Talasyn egész életében a hurrikánháborúban élt. Árvaként nőtt fel, nemzetét a kegyetlen éjcsászár ostromolja, családját a szabadságért...
15.49 €
Ki fog nyerni? És mit?CarolynAz emberek úgy táncolnak, ahogy én fütyülök. Aztán találkozom William Maltóval, a híres rocksztárral. Átlát rajtam, és könnyedén kijátszik. Irritáló az arroganciája! Ugyanakkor szükségem van rá, hogy kiszedjek belőle egy mocskos...
14.08 €
Betsy és Ty Franklin már régen letettek a gyermekvállalásról. Ty teheneket tenyészt alabamai farmjukon, míg a tehenészet napi ügyeit intéző Betsy mélyre temette magában a közös gyerekről szőtt álmait. Ám amikor művészi ambíciókat dédelgető húga, Jenna lepasszolja...
14.84 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Ki fog nyerni? És mit? Carolyn Az emberek úgy táncolnak, ahogy én fütyülök. Aztán találkozom William Maltóval, a híres rocksztárral. Átlát rajtam, és könnyedén kijátszik. Irritáló az arroganciája! Ugyanakkor szükségem van rá, hogy...
16.9 €
A REGÉNY KORÁBBAN KARÁCSONYRA ÁLLNI FOG CÍMEN JELENT MEG. A connecticuti Merry városa messze földön híres hangulatos karácsonyi vásáráról, amely nem csupán remek mulatság, hanem a település egyik legfőbb bevételi forrása is. Idén azonban másképp lesz, ugyanis...
12.67 €
A regény korábban Karácsonyra állni fog címen jelent meg. A connecticuti Merry városa messze földön híres hangulatos karácsonyi vásáráról, amely nem csupán remek mulatság, hanem a település egyik legfőbb bevételi forrása is. Idén azonban másképp lesz, ugyanis...
16.9 €