A Hurok egy megpróbáltatásokkal, ki nem mondott sérelmekkel teli, hosszú különélés után újrakezdett házasság története. Akár egy törött váza, melyet összeragasztottak ugyan, de a legfinomabb érintésre millió darabra hullik szét. „Ha netán elfelejtetted volna, édes úr, majd én eszedbe juttatom: a feleséged vagyok." Így kezdődik a levél, melyet Vanda ír Aldónak, amikor az elköltözik otthonról, elhagyja két kisgyerekét, hogy megvalósítsa önmagát. Fiatal házasok, tele illúzióval és reménnyel, függetlenségre törekvéssel, de szabadságvágyuk közepette arról valahogy megfeledkeznek, hogy már nem szabadok. A férj szerelmes lesz, Rómába költözik, a feleség Nápolyban marad a gyerekekkel, igyekszik túlélni a mindennapokat, megbarátkozni a gondolattal, hogy férje egyetlen választ sem ad a fejében cikázó miértekre. Domenico Starnone három nézőpontból írta meg egy elhagyás, majd visszatérés történetét. Mi történik azzal, aki megszökik, és azzal, aki marad? Meg tudnak-e bocsátani önmaguknak és egymásnak? Lehet-e a múlt sérelmeit szőnyeg alá söpörve önámításban leélni egy egész életet? Van-e annál nehezebb, mint eltépni azokat a láthatatlan szálakat, melyek két embert a fulladásig egymáshoz kötnek? És a gyerekek? Ők vajon megbocsátanak?