Hullám - A nagy cunami testközelből - Sonali Deraniyagala

11.55 €

2004. december 26-án reggel a Srí Lanka déli partjainál pusztító szökőárban Sonali Deraniyagala elvesztette a szüleit, férjét és két kisfiát, ő maga viszont csodával határos módon túlélte az emberiség történetének egyik legnagyobb természeti katasztrófáját. Ebben a bátor és megdöbbentően őszinte memoárban, több évvel a tragédia után, a Srí Lanka-i származású szerző beszámol az átélt borzalmas pillanatokról és leírja azt a hosszú belső utat, amit azóta megtett. Lebilincselő, megrázó, gyönyörűen kiegyensúlyozott megemlékezés, amelyben megosztja az olvasóval a tragédiát követő első hónapokban átélt legszemélyesebb érzéseit: a valóság elfogadásával való dühös és tehetetlen küzdelmet, a mérhetetlen fájdalmat, a bűntudat pusztító érzését és önmaga elvesztését. A rákövetkező években lassan teret enged az emlékeknek, feleleveníti annak az életnek az apró örömeit, amelyet kegyetlenül és hirtelen elszakítottak tőle. Végigvezeti az olvasót a Colombóban töltött gyerekkorán, a férjével való megismerkedésen és a gyermekei születésének történetén. Mindeközben apránként világossá válik számára, hogy csak akkor lesz képes talpra állni, ha a fájdalomtól való félelmében nem próbálja elfojtani az emlékezést, hanem beengedi a mostani életébe a szeretteit. Egy szívszaggató igaz történet az élet törékenységéről, és a szeretet erejéről, ami minden katasztrófát átvészel, és segít, hogy visszataláljunk önmagunkhoz.

Podobné produkty

Popbálványok, mozisztárok, legjobb barátok: Harry, Zayn, Liam, Louis és Niall. Mindent megkapott, amit lehet - sikert, hírnevet, nagyszerű társakat és persze rendkívül odaadó rajongókat! A One Direction Testközelből olyan kalauz az együttesrol, amely egyetlen...
4.5 €
Sarah Wynn-Williams fiatal új-zélandi diplomataként jelentkezett a Facebookhoz, álmai állására, mert meg volt győződve arról, hogy a Facebook képes jobbá tenni a világot. Amikor azonban bekerült a céghez, majd rövid időn belül a legfelső vezetés közelébe, egészen...
16.9 €
Az Ügyesedj, okosodj! ovis fejlesztőfüzet-sorozat segíti a gyerekeket abban, hogy a legfontosabb készségek és képességek már az iskolakezdés előtt megfelelő szinten alakuljanak ki. A sikeres tanulás egyik alapfeltétele a biztos téri és síkbeli tájékozódás,...
3.94 €
A Züm-züm ovis fejlesztők segítenek a gyerekeknek a legfontosabb készségek és képességek megfelelő szintű kialakításában. Az óvodában és később az iskolában nagyon sok utasítást kapnak a gyerekek. A sikeres tanulás alapvető feltétele a biztos tájékozódás a...
1.93 €
Az Okoskák ovija fejlesztőfüzetek segítenek az óvodás gyerekeknek a legfontosabb készségek és képességek megfelelő szintű kialakításában. Az óvodában és később az iskolában is sok utasítást kapnak a gyerekek, ezért a sikeres tanulás egyik alapvető feltétele...
3.94 €
Všichni, které kdy znal, jsou mrtví již po staletí. Odloučení a samota jej provází zpustlou krajinou, která jako ledové zrcadlo kolosálních rozměrů odráží nedbale tyto emoce zpět. Hluché ozvěny civilizace po kolapsu dále rezonují charakteristickými vzorci chování...
34.85 €
Audiokniha Děravé paměti - Šedesát báječných let pod psa, autorem je Michal Viewegh. Jak se z nesmělého kluka ze Sázavy dočasně stal hédonistický seladon a nadlouho i nejpopulárnější porevoluční spisovatel? Co dělal 17. listopadu 1989 a na čem psal Báječná...
13.16 €
Záhradné kreslo DERALE | teak / grafit Pohodlné a kvalitné záhradné kreslo DERALE s podrúčkami je ideálnou voľbou do interiéru aj exteriéru. Vďaka svojmu modernému dizajnu v prevedení teak a grafit pôsobí štýlovo a ľahko sa kombinuje s rôznym zariadením. Záhradné...
66 €
A tekercsfigurák készítése különösen kreatív tevékenység. Először elkészítjük a tekercseket, illetve azokból a formákat, majd ezekből állítjuk össze a figurát. A lehetőségeknek csak a fantáziánk szab határt. Fogjunk hozzá bátran, és valósítsuk meg a könyvben...
4.27 €