Hosszú utazás - Nicholas Sparks

11.75 €

Két szerelem. Két szívbe markoló történet az örök reményről és mindarról, ami igazán fontos az életben. Ira Levinson egy hideg téli reggelen balesetet szenved: autójával átszakítja az út menti szalagkorlátot, és az árokban landol. A kilencven egy éves, rákbeteg férfi a lassan behavazódó autóban kényszerülne szembenézni a halállal, ha imádott felesége, Ruth nem sietne a segítségére. Az asszony kilenc éve meghalt, ám Ira valósággal úgy érzi, Ruth még mindig mellette van, és ez arra készteti őt, hogy felelevenítse egy nem mindennapi szerelem és házasság történetét. Sophia Danko művészettörténetet tanul a Wake Forest Főiskolán, és életében először baráti unszolásra részt vesz egy rodeón. Itt ismerkedik meg Luke Collinsszal, az egyik rodeóssal, és a két fiatal között hamarosan szerelem szövődik. Sophia nagyvárosi lány, okos és ambiciózus, míg Luke egy farmon él az édesanyjával, és kőkeményen dolgozik a megélhetésért, még súlyos sérülése miatt sem adja fel a rodeózást. Kérdéses, hogy két ennyire különböző, ilyen eltérő családi háttérrel és érdeklődéssel rendelkező ember megtalálhatja-e egymás mellett a boldogságot. A sors úgy hozza, hogy a két pár története különös módon egybefonódik, és az események innentől kezdve nem várt fordulatot vesznek. Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, Üzenet a palackban), a világszerte ünnepelt szerző regénye 2015-ben elnyerte az Arany könyv-díjat.

Podobné produkty

A válása után Steve a nyári szünidőt a gyermekeivel tölti a tengerparti házában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba az apjával, megbántva és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt....
12.39 €
A válása után elvált Steve a nyári szünidőt a gyermekeivel tölti a tengerparti házában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba az apjával, megbántva és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás...
17.72 €
Colin Hancock is giving his second chance his best shot. At twenty-eight, he's focused on getting his teaching degree and avoiding all the places and people that proved so destructive in his past. The last thing he's looking for is a serious relationship. But...
10.95 €
Oplatí se riskovat pro svůj sen vše? A je možné nechat minulost za sebou? Colby Mills se kdysi chtěl věnovat hudbě. Jeho touhy však jednoho dne zastavila tragédie. Teď sice vede především malou rodinnou farmu v Severní Karolíně, ale využil nabídky hrát v baru...
14.18 €
Sometimes the end is just the beginning . . . Russell Green has it all: a loving family, a successful career and a beautiful house. But underneath his seemingly perfect world, cracks are beginning to appear . . . and no one is more surprised than Russ when...
12.95 €
If you had one wish... Maggie hasn't told this story in years. More than two decades ago, she fell in love. She was sixteen and far from home, waiting to give her baby up for adoption. Bryce showed Maggie how to take photographs and he didn't judge her for...
17.5 €
What if the person you needed most, turned up when you least expected them? The international #1 bestselling author of The Notebook, Nicholas Sparks is back with his most epic story yet Maggie hasn't told this story in years. More than two decades ago, she...
11.9 €
Keď lásku nezmení ani čas Život šestnásťročnej Maggie Dawesovej zmenilo stretnutie s nevhodným chlapcom v nevhodnom čase. Aby sa rodičia vyhli klebetám, poslali Maggie k tete na vzdialený ostrov. V zabudnutom mestečku Ocracoke má Maggie o niekoľko mesiacov...
18.9 €
Love hurts. There is nothing as painful as heartbreak. But in order to learn to love again you must learn to trust again. When a mysterious young woman named Katie appears in the small town of Southport, her sudden arrival raises questions about her past. Beautiful...
10.5 €