Hősök és pimaszok - Csenge Virág Zalka

10.5 €

Érdemes-e kamaszoknak mesét mondani? És ha igen, mit és hogyan? Zalka Csenge Virág hivatásos mesemondóként több, mint tíz éve rendszeresen mesél kamasz és kiskamasz (12-19 éves) közönségeknek, akik a kezdet kezdete óta töretlenül a kedvencei. Szerinte a kamaszok nem csak remek közönség, akik érdeklődéssel, kreatív ötletekkel és mélységes beleéléssel képesek követni a történeteket - hanem nagyon nagy szükségük is van rájuk. A PONT Kiadó gondozásában megjelent Mesemondók márpedig vannak (2016, 2017) kötete a nemzetközi mesemondás első magyar nyelven megjelent alapozó munkája. A könyv a mesékkel foglalkozó pedagógusok, mesemondók, és szakemberek között jelentős pozitív visszhangot kapott, megkerülhetetlen referencia-anyaggá vált. Ennek a kötetnek a gondolatmenetét, hagyományait követve az új, kamaszokról szóló, Hősök és pimaszok - Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak c. könyv is a gyakorlati információkra, olvasmányosságra, hasznos forrásokra, és természetesen a gondos meseválogatásra helyezi a hangsúlyt. A könyv borítóját Laurent Diána rajzainak felhasználásával Sziács Viola tervezte.

Podobné produkty

„Kajdi Csaba János, az ismert modellügynök és rajongott influenszer, Annamária és György második fiúgyermeke 1974. augusztus 31-én született Budapest IX. kerületében… Na, ez nem egy ilyen életrajzi könyv lesz. Nem a nagy múltidézős, visszaemlékezős nagy monológok...
9.29 €
Vidám, pimasz és állati vicces: a csajbandája bemutatkozik! A Csillag-tanyán egyszerűen nem lehet unatkozni! Lili, Karolina és Maja a nyári szünidő első napját ünneplik, amikor egy tűzvörös minibusz kanyarodik be az udvarra, benne a barátságtalan Fra ncival....
8.89 €
A Csillag-tanyán mindig történik valami! Lassan véget ér a nyári szünidő. A pimasz négyes még utoljára valami igazi kalandra vágyik - és Alfréd bácsinak zseniális ötlete támad: kirándulni indulnak az ekhós szekérrel. Amikor letáboroznak egy tanya udvarán, azonnal...
8.45 €
Három fivér, akiket összeköt egy titkos eskü...És a nők... akik térdre kényszerítik őket. A Lady terve Lady Henrietta Sedley azt tervezi, hogy miutánbetölti huszonkilencedik életévét, átveszi apja üzleti vállalkozását, saját vagyont szerez, és a saját életét...
12.11 €
Most megtudhatod: - Hogy igazi cipőfüggő vagy-e; - Milyen stílus illik hozzád igazán; - Hogyan varázsold gyönyörűvé a bőröd; - Hogyan étkezz egészségesen; - Hogyan fogyj le 5 kilót és néhány grammot másodpercek alatt; - Mit jelent, ha egy pasi azt mondja, hogy......
16.78 €
A Csillag-tanyán mindig történik valami! Elkezdődött az iskolaév. Tim és Tom, az ikerpár a szomszédos tanyáról egy kutyakölyköt kapott ajándékba. Buksinak hívják, finom puha a bundája, csuda édes, izgő-mozgó kis jószág. A pimasz négyes el van tőle ragadtatva....
8.45 €
Úgy szeretlek, édesapám, mint a sót! Ismerős mondat, ugye? Ezúttal azonban nem a magyar király legkisebb lánya felel így - ahogy azt gyerekkorunkban megszokhattuk -, hanem a török padisah legkisebb fia. Vajon az ő sorsa is úgy alakul, mint a magyar királylányé?...
8.45 €
Zalka Csenge Virág régész és mesemondó első kifejezetten felnőtteknek szóló gyűjteményében a görög-római mitológia ismeretlen ösvényeire invitálja az olvasót. Ebben a kötetben olyan történetek szerepelnek, amelyek ritkán kapnak helyet népszerű, olvasmányos...
14.08 €
A mesemondó versenyek joggal népszerűek a magyar iskolások körében. Lehetőséget adnak a gyerekeknek, hogy közönség előtt próbálják ki és fejlesszék a tehetségüket, egyúttal izgalmas keretet biztosítanak gazdag népmesehagyományunk továbbörökítéséhez. Zalka Csenge...
16.9 €