Homokember - Lars Kepler

6.73 €

Az áldozat lakásán újabb talány fogadja a rendőröket: valaki otthagyott egy négyéves kisfiút. A gyerek semmiféle kapcsolatban nem áll az elhunyttal, a szüleit sehol sem találják, a rajzaiból pedig az derül ki, hogy valami szörnyűségnek volt a tanúja. Egy fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé a vasúti síneken. Arca holtsápadt, véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. Egy mozdonyvezető értesíti a mentőket, és a sérültet kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy a fiú a nyilvántartás szerint évek óta halott. Annak idején, amikor eltűnt, úgy vélték, hogy ő és a húga is a hírhedt sorozatgyilkos, Jurek Walter áldozatai lettek, akit Joona Linna felügyelő évekkel ezelőtt letartóztatott. A férfit azóta is hét lakat alatt őrzik az igazságügyi pszichiátria szigorúan zárt osztályán. Amikor a fiatalember visszanyeri eszméletét, lázálomszerű emlékei nyomán megfejtik, hogy az utóbbi tizenhárom évben rabként élt a húgával együtt. A lánynak nem sikerült vele együtt kiszabadulnia, és az élete most is hajszálon függ. A fiú a fogvatartójukat csak úgy nevezi: a Homokember. Joona Linna arra következtet, hogy ez az iszonyatos gonosztevő csakis Jurek bűntársa lehet, akinek a létezéséről ő már évek óta meg van győződve. Mivel csak egyetlen módon deríthetik ki, hol van az elrabolt lány, Joona kockázatos feladatot bíz az egyik nyomozóra: be kell vonulnia a kórházba, és a sorozatgyilkos bizalmába férkőznie.

Podobné produkty

It begins with a nursery rhyme. Nineteen minutes later you die...The sixth gripping thriller in Lars Kepler's bestselling series featuring Joona Linna. Perfect for fans of Stieg Larsson and Jo Nesbo.There's a face at the window.A masked stranger stands in the...
9.5 €
Psychiatr Erik Maria Bark je uznávaný odborník na léčbu traumat pomocí hypnózy. Jedné prosincové noci ho probudí zvonění telefonu. Volá mu detektivní inspektor Joona Linna z nemocnice ve Stockholmu a prosí ho, aby okamžitě přijel k případu malého chlapce, který...
18.99 €
S povolením vydavateľstva Ikar sme na našom blogu uverejnili (a rozhodne stojí za to prečítať si) rozhovor s Larsom Keplerom! Štokholmského lekára Erika Mariu Barka privolajú v noci k naliehavému prípadu ťažko zraneného chlapca. Jeho otca, stredoškolského učiteľa...
11 €
Egy apa. Egy anya. Egy kislány. A svéd kisvárosban elkövetett szörnyű mészárlásnak csupán egyetlen túlélője van, egy súlyosan sebesült kamasz fiú. A család ötödik tagja, a fiú nővére eltűnt. Mivel úgy fest, hogy a gyilkos az egész család kiirtását tűzte ki...
6.73 €
Psychiatr Erik Maria Bark je uznávaný odborník na léčbu traumat pomocí hypnózy. Jedné prosincové noci ho probudí zvonění telefonu. Volá mu detektivní inspektor Joona Linna z nemocnice ve Stockholmu a prosí ho, aby okamžitě přijel k případu malého chlapce, který...
14.79 €
Read the number one Scandinavian crime bestseller taking the world by storm Karolinska Hospital, Stockholm. Detective Inspector Joona Linna is faced with a boy who witnessed the gruesome murder of his family. He’s suffered more than one hundred knife wounds...
12.9 €
Ez ?a könyv nem irodalomtörténeti szakmunka, nem monográfia. Ez a könyv nem mutatja be Csáthot, mint remek esszéistát, kiváló hírlapírót és zenei szakírót....
2.79 €
Psychiatr Erik Maria Bark je uznávaný odborník na léčbu traumat pomocí hypnózy. Jedné prosincové noci ho probudí zvonění telefonu. Volá mu detektivní inspektor Joona Linna z nemocnice ve Stockholmu a prosí ho, aby okamžitě přijel k případu malého chlapce, který...
25.49 €
IRATKOZZ FEL A KIVÁLASZTOTT CÍMRE, KATTINTS A "HAMAROSAN" FELIRAT MELLETTI KIS SZÍVECSKÉRE, HOGY AZONNAL ÉRTESÜLJ A MEGJELENÉSRŐL!Az Ellenség megállíthatatlanul tör előre a hajdani Impériumban, csatahajói egymás után pusztítják el a bolygókat, emberek milliárdjai...
13.8 €