Hídváros - Szabolcs Benedek

10.98 €

„Szolnokregény. Igazából novellafüzér. Huszonegy érdekes, jó történet a tizenegyedik század közepétől a legvidámabb barakk koráig. Ami összeköti őket, az maga a település, a Tisza és a Zagyva találkozásánál elterülő pelikáncímeres város, amely hol virágzásnak indul, hol elpusztul a századok során. A könyv Magyarország históriájáról szól, abból villant fel epizódokat, s Szolnok az a hely, amely mutatja, szemlélteti az egészet, hiszen éppúgy alakítója, elszenvedője történelmünknek, mint bármely más vidék, helység. A kitalált kisemberek mellett (akik ebben a hídvárosban élnek-halnak, dolgoznak, boldogulnak, vigadnak, küszködnek, szeretkeznek, nevelnek gyereket) rendre megjelennek az ország és a város nagyjai: Szolnok ispán, Zsigmond király, Dobó István, Nyáry Lőrinc, Verseghy Ferenc, Széchenyi, Kossuth, Jókai, Ferenc József, Szamuely, Horthy István, Kádár János. A szolnokiak sok-sok ismerős történettel, helyszínnel, utcaképpel találkozhatnak a könyvben, a nem szolnokiak pedig a felfedezés örömével lapozhatják – elvégre Kosztolányi Édes Annáját vagy Ottlik regényét, az Iskola a határont sem csak krisztinavárosiak, illetve kőszegiek olvassák.” Jenei GyulaBenedek Szabolcs 1973-ban született. Szolnokon nőtt fel, a város mindmáig inspirációként és irodalmi nyersanyagként jelenik meg a műveiben.Könyvei a Helikon Kiadónál:Beatles vágatlanul (2017)A fiumei cápa (2017)Kádár hét napja (2018)Vörös, mint a vér (2019)Ballada egy csapatról (2020)Király! (2021)Ez nem Amerika (2022)Nothing is Real (2024)

Podobné produkty

"Szolnokregény. Igazából novellafüzér. Huszonegy érdekes, jó történet a tizenegyedik század közepétől a legvidámabb barakk koráig. Ami összeköti őket, az maga a település, a Tisza és a Zagyva találkozásánál elterülő pelikáncímeres város, amely hol virágzásnak...
16.9 €
A nagy mesemondó, Benedek Elek történetein több generáció nőtt már föl, és minden bizonnyal további nemzedékek fogják élvezni a neves költő, Kormos István válogatásában megjelent sorozatot. Előbb-utóbb mindannyian válaszutak elé kerülünk. Benedek Elek mesehősei...
14.08 €
„Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik...
6.45 €
Sábán költő szeretne lenni, ám ahhoz még sokat kell tanulnia, meg kell ismernie a világot és önmagát. Csakhogy a szultán megbízásából Budára küldött Bali bég nem nézi jó szemmel a fia törekvéseit. Ő annak örülne, ha Sábán hozzá hasonlóan gyakorlatias dolgokkal...
9.01 €
Fiume, azaz Rijeka neve nem csupán az Adriai-tengerhez látogató turisták körében cseng ismerősen. Ebbe az akkor éppen Magyarországhoz tartozó, soknemzetiségű kikötővárosba utazik kevéssel az első világháború kitörése előtt Kovách Richárd budapesti újságíró,...
6.17 €
Becsey Marci egy menő rockzenekar frontembere, ünnepelt sztár, akinek egy ország ismeri a nevét. Lassan lecseng a számtalan lezárással és korlátozással járó járvány, s ő másokhoz hasonlóan azt reméli, az élet mehet tovább ugyanúgy, ahogyan a pandémia előtt...
14.51 €
"Budapestet a ruszkik lőtték szét. S ők akasztották föl Szálasit is. Gondoljon a lányára! Mit mond neki, mi ez az egész odakint? Neki is be akarja beszélni, hogy csak azért vonulnak és tiltakoznak odakint a fiatalok, mert a magyar labdarúgóválogatott elveszítette...
13.42 €
Jó, figyelj, igazad van, nem kell mindenáron beszélni. Nem kényszerítelek. Csináljunk akkor valami mást. Tudod, mit? Próbáljuk ki a Beatles-terápiát! Hallgassunk meg egy dalt, és attól jobb kedvünk lesz.Jaj, ne gyere már te is azzal a dumával, hogy én csak...
8.45 €
"Jó, figyelj, igazad van, nem kell mindenáron beszélni. Nem kényszerítelek. Csináljunk akkor valami mást. Tudod, mit? Próbáljuk ki a Beatles-terápiát! Hallgassunk meg egy dalt, és attól jobb kedvünk lesz. Jaj, ne gyere már te is azzal a dumával, hogy én csak...
12.67 €