Még mindig ásnak. Azt hiszik, senki se látja őket, de a seggfej szomszéd szokás szerint az ablak előtt veri a nyálát. Mire lett figyelmes május ötödikén Czoborék kertjében, Seggfej úr? Ástak. Felásták a hátsó részt a grillsütőtől a mogyoróbokrokig. Hullákat földeltek el, legalább tizenegyet, és némelyiknek két feje volt. Szinte sajnálom, hogy nem hallhatom, amikor vallomást tesz. A Hidegkút olyan, mintha a legeslegjobb fordító áldozatos és szakszerű munkája nyomán olvashatnánk egy kortárs amerikai vagy nyugat-európai nagy író bestsellerét. Az írói mesterség eszközeinek biztos tudásával, ám a kunsztok fitogtatása nélkül bontakozik ki előttünk egy család története. Rokonszenves emberek olyan kihívásokkal szembesülnek, amelyektől mindnyájan félhetünk. Ráadásul az éles és tiszta ábrázolás által annyira mélyen bevonódunk ebbe a történetbe, ahogyan semmi más, csak az igazi irodalom tud bevonni. De a Hidegkút nem fordítás, itt játszódik és most, amitől, ha lehetséges, még fájdalmasabb és még szebb. Aki elolvassa, soha nem fogja elfelejteni. (Zoltán Gábor)