Hétszínvilág - László Radnóti

12.31 €

A szerző, aki több mint negyven éven át -többek között kilenc olimpiáról- közvetítette a magyarok sportsikereit és maga is párbajtőröző volt, megkapta az élettől azt a csodás lehetőséget, hogy utazhatott a világban akkor is, amikor az átlag magyar nem. E hűséges krónikás hetven címszóval - helységnévvel - tűzdelt élményekkel teli kötetét veheti kézbe az olvasó, amellyel más célja nincs is, mint a szórakoztatás. A világ négy sarkában járó riporter kötetének alcíme pontosan rögzíti, kikkel találkozott a glóbuszon tett bolyongásai során: szirének, széplányok, szellemek, színek. A sok-sok érdekesség olvasása közben tanulhatunk is, például arról, hogyan alakult ki a szervezett közlekedés a híres Taxis család közreműködésével a 15. száza végén.

Podobné produkty

Sorozatunk tagjaként mutatjuk be a XX. század első felének költőit.
2.82 €
Radnóti Miklós legjelentősebb szépprózai műve, az Ikrek hava, 1940-ben eredetileg is önálló kötetben jelent meg. Szülei elvesztését és költővé érését beszéli el a második világháború kitörése előtti pillanatban, saját erőszakos halálának egyre biztosabb előérzetében....
5.63 €
Radnóti az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája. Korai verseiben az életöröm és a természetélmény tükröződik. Többszöri...
2.81 €
Radnóti Miklós a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja. Tehetsége már pályája kezdetén megmutatkozott. Korai verseit a szabadvers forma, az expresszionista hangok jellemzik. Érezhető a harmónia, a derű, az életöröm, a szerelem Fanni iránt, bár azért...
5.32 €
Képes irodalmi városkalauzunkban levelek és más dokumentumok olvashatók-nézegethetők Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni hagyatékából. Az 1930-as években tett három párizsi útjuk lenyomataként Radnóti néhány verse és rövid prózai írásai mellett részletek állnak...
7.88 €
Radnóti Miklós, a XX. század magyar irodalmának egyik legnagyobb hatású, tragikus sorsú költője élettörténetét leghitelesebb módon a naplóiból lehet rekonstruálni. Bár a Napló 1989-ben már egyszer megjelent a Magvetőnél, a mostani kiadás szövege minden eddiginél...
8.42 €
Albumunkban a Radnóti házaspár, Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni fényképeiből válogattunk. Bemutatjuk közös életük előzményeit, azokat a felvételeket is, melyek gyermek- és diákkoruk, megismerkedésük, majd jegyességük idején készültek. A fejezetek a költő,...
28.54 €
Radnóti Sándor kritikusi munkásságában az irodalomkritikák mellett a képzőművészeti bírálatok is meghatározók, kivált, hogy e szövegei izgalmasan kapcsolódnak művészetfilozófiai kutatásaihoz. Ezt a kettős arcélt rajzolja ki és mélyíti el kötetünk duális szerkezete...
19.72 €
Radnótiról írni könnyű. Nincs olyan középiskolás, aki ne ismerné verseit, kivált a bori noteszben fennmaradtakat, az élni akarás és a hivatástudat torokszorító példáit. Szerelmi költészete a mai napig népszerű, sőt egyre több lányt hívnak Fanninak. S ki ne...
6.13 €