Hét nap örökké - Tia Williams

14.08 €

„Hangosan nevettem, és együtt sírtam a szereplőkkel, ahogy a szívük összetörik, majd meggyógyul. Imádtam.” – Jodi Picoult #1 bestsellerszerző „Tele van fontos megfigyelésekkel és apróságokkal, többet nyújt sima romantikus vígjátéknál.” – USA Today Két író, egy szerelmi történet A brooklyni bestsellerszerző Eva Mercy erotikus témájú könyvei folyamatosan az eladási sikerlisták élén állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy élete stresszmentes lenne, ugyanis egyedülálló anyaként egyszerre kell a gyereknevelésben és a hivatásában is helytállnia. A szerelem pedig már jó ideje elkerüli. Shane Hall egy visszahúzódó, rejtélyes, díjnyertes szépirodalmi szerző, aki mindenki meglepetésére egyszer csak felbukkan New Yorkban. Amikor a két író váratlanul találkozik egy irodalmi rendezvényen, csak úgy izzik köztük a levegő. Senki sem tudja, hogy húsz évvel korábban, tinédzserként Eva és Shane egy szerelemtől izzó, őrült hetet töltött el együtt. Lehet, hogy most úgy tesznek, mintha semmit sem jelentenének egymásnak, de nem tagadhatják a kölcsönös vonzalmat – vagy azt, hogy a könyveikben titokban egymásnak írnak. A következő hét napban, a fülledt New York-i nyár közepén Eva és Shane újra egymásra találnak, de az írónő nem biztos benne, hogy megbízhat-e a férfiban, aki egyszer már összetörte a szívét. Úgy érzi, el kell űznie Shane-t a városból, hogy élete visszatérhessen a normális kerékvágásba. De mielőtt régi szerelme újra eltűnne, van néhány kérdés, amire választ kell kapnia… Tia Williams díjnyertes New York Times és USA Today bestsellerszerző, valamint elismert divatszerkesztő. Telitalálat című könyvéből a Netflix készített adaptációt, ami nagy sikerrel fut a streamingszolgáltató kínálatában. Jelenlegi regénye érzéki és heves, miközben szétfeszíti a humor, de komoly témákat is érint, mint például a modern anyaság helyzete. „Az olvasók éppúgy kötődni fognak ezekhez a szereplőkhöz, mint Eva és Shane egymáshoz.” – BookPage „Szexi és modern szerelmi történet.” – Reese Witherspoon „Igaz szerelem, függőség, fájdalom, remény.” – Shondaland

Podobné produkty

Két író, egy szerelmi történet A brooklyni bestsellerszerző Eva Mercy erotikus témájú könyvei folyamatosan az eladási sikerlisták élén állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy élete stresszmentes lenne, ugyanis egyedülálló anyaként egyszerre kell a gyereknevelésben...
16.9 €
Az út, amiről soha nem is álmodott volna, folytatódik. Calla és Jonah nyakában az ünnepek, és a fagyöngy meg a mézeskalács mellé egy nagy rakás családi dráma is jár. Jonah arra készül,hogy két hetet töltsön együtt a mostohaapjával, akit ki nem állhat. Calla...
8.45 €
"Tényleg ?sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János." Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós. Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép atyjaként ismerik, pedig jelentős...
12.9 €
Stále nestíháte, a ať děláte, co děláte, nikdy nepřijdete včas? Váš seznam úkolů se rychle zaplňuje, ale že byste je stíhali i řešit, o tom se mluvit nedá? Jak vystoupit ze začarovaného kolečka pro křečky, určit si priority a vytřídit balast, který k ničemu...
19.2 €
A romance set in Italy involving a love triangle of Helen, Inez, and Jack, tangled up in a spell of dual personalities, in the present and in the past. Excerpts:..."SLOWLY THE SPELL BEGAN TO WORK UPON INEZ’ BRAIN. SHE WAS NO LONGER IN THE PRESENT—SHE WAS A...
0.88 €
The Gotham City Sirens are back, and they re going intergalactic! A new space-themed nightclub has opened in Gotham and the Sirens (Harley Quinn, Catwoman, and Poison Ivy) are suspicious that there might be something devious (and alien!) under the surface....
22.99 €
William Gibson upírá pohled do budoucnosti už desítky let od chvíle, kdy vymyslel pojem „kyberprostor“ a pak ho začátkem 80. let zpopularizoval ve svém klasickém spekulativním románu Neuromancer. Cory Doctorow nadšeně hlásil, že Médium je „velkolepé dílo, ukázka...
30.9 €
Rozkladací stôl William 90/124x90cm Mdf/Drevo – Orech
249 €
Zkuste přerušit cyklus úzkostného přemýšlení, které vás zaměstnává celou noc. Tento průvodce vám ukáže, jak zklidnit svou mysl, uvolnit své tělo, zbavit se napětí a vyspat se tak, jak potřebujete. Spánek je základní životní potřeba. Zatímco spíme, naše tělo...
5.45 €