"1962-ben, ?tehát nyolc évvel ezelőtt kezdtem el írni ezeket műfajilag talán rapszódiának nevezhető, szabadhullámzású költeményeket, és annak is jó három esztendeje, hogy az egyes darabok – a közben kibontakozott terv alapján – összeálltak azzá az egységes vallomás-ciklussá, amelyet e kis kötettel kezében tart az olvasó.A megjelenés tehát, különösen, ha első elkészült részeit tekintjük, szinte-szinte betartotta a horatiusi bölcs tanácsot, amely sokévi kivárásra inti a költőt, hogy előbb a múló idő igazolja a mű érvényességét, és csak akkor kerüljön olvasó elé, ha újra elővéve sem tűnik avultnak vagy gyorsan avulónak. A gyakorló és gyakorlott író, akinek a költészet a lélek ünneplője, amelyben a legfontosabbnak tűnő mondanivalókat kívánja maradandóság igényével közölni, ebben a költői módszerekkel fogalmazott rapszódiaciklusban eddigi élete legfontosabbnak vélt tanúságait, alanyian megfogalmazott világképét próbált összefoglalni. És ez alighanem indokolja is a kivárást, amíg az idő próbája felhatalmazta, hogy közzétegye élete alapélményeinek lírai vetületét."