Heller Ágnes - A véletlen értéke - Hauptfeld Georg

6.73 €

A világhírű magyar filozófus regényes életrajza, amely németül a 2018-as Frankfurti Könnyvásárra jelent meg hatalmas sikerrel. Ez a kötet kerül most a magyar olvasó kezébe Bartók Imre értő műfordításában. A szerző előszavából: "Heller Ágnes hosszú és mégis örökifjú élete során négy különböző politikai rendszert nézhetett végig testközelből: az autokratikus osztálytársadalmat, a totalitárius nácizmust és kommunizmust, illetve a liberális demokráciát. Ma saját korábbi tapasztalatai miatt fordul szembe az ismét megerősödő nacionalizmussal és az illiberális demokráciával. Miután annyi éven át harcolt a totalitarizmus ellen, és miután az egész világot többször is bejárta, többé már nem hisz a nagy változás álmában. Meggyőződése szerint inkább azon kell munkálkodnunk, hogy a szűkre szabott lehetőségeink között megtegyük, amit megtehetünk. Senki sem tudhatja, hogy mi sül ki ebből, és éppen ezért fontos, hogy ne várjunk a másikra, hanem saját magunk vegyük kezünkbe az életünk irányítását.

Podobné produkty

Hauptmann, a Takácsok, a Naplemente előtt és sok más világhírű színmű szerzője, a modern német naturalista és szimbolista dráma kiváló mestere, prózájában is maradandót...
2.79 €
Príbeh lekára, ktorý z lásky k mladej tanečnici podnikne cestu do Ameriky. Prežije stroskotanie veľkej zámorskej lode. V Amerike však stratí ilúzie, prechádza duševnou krízou a vracia sa do Európy začať nový život. Klasika zo Zlatého fondu SME.
3.99 €
Úspěšná hra německého autora s podtitulem Zlodějská komedie o čtyřech jednáních, ve které se jedná o krádež bobřího kožichu, je satirickým pohledem na měšťáckou společnost, která dokáže oproti tomu, co hlásá, dobro trestat a špatnost chránit. Vychází jako 190....
11.55 €
Erscheinungsjahr: 2008m. Abb.FortgeschritteneGewicht: 444 gr / Abmessung: 28 cmVon Perlmann-Balme, Michaela, Schwalb, SusanneVoraussetzung: em neu Hauptkurs ist für Lernende, die die Grundstufe erfolgreich abgeschlossen haben.Lernziel: Sprachbeherrschung auf...
19.2 €
Druhé, upravené vydání Nedokončeného kalendáře, jejž básník, prozaik, esejista, publicista a překladatel Václav Jamek napsal pod pseudonymem Eberhardt Hauptbahnhof. Kniha obsahující vedle textu množství mystifikujících inzerátů a reklamních sloganů vychází...
15.99 €
A close look at a portfolio of forty-six botanical drawings by Hilma af Klint, and the abstract diagrams the artist developed to express the interconnectedness of the natural and spiritual realms. "I have shown," wrote the Swedish artist Hilma af Klint, "that...
53.5 €
Cézanne at his most modern: a major career-spanning appraisal of his extraordinarily experimental drawings Although he is most often celebrated as a painter, Paul Cézanne's extraordinary vision was fueled by his experiments on paper. In pencil and watercolor,...
43.95 €
How the modernist avant-gardes from Dada to constructivism reconceived their roles, working as propagandists, advertisers, publishers, graphic designers, curators and more, to create new visual languages for a radically changed world "We regarded ourselves...
46.95 €
J. D. Robb új regényében egy kicsi, könnyen elrejthető fegyver szedi áldozatait, a gyilkos pedig csak egy arc a tömegben.A tizenhat éves Jenna Harbough szülei végre beadták a derekukat, ő pedig ott állt egy New York-i klubban a legjobb barátaival, és a legendás...
9.27 €