A könyv címéhez mindenekelőtt. Tapasztaltam, leginkább természetesen iskoláskoromban, a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben, amikor egyébiránt sokkal több gyerek született, futkározott e tájakon, mint manapság, a hátsó padnak különleges szerep jut az osztályteremben. Főként a nagy létszámú osztályokban. Általában a legjobb tanulókat az első padba ültették, a leggyengébbeket a hátsóba, de megtörtént az ellenkezője is, miután kiderült, hogy a hátsó pad némely diákok esetében gyakran a tanítási órákhoz nem feltétlenül tartozó játékok, apró merényletek, elbambulások színhelye, minthogy kevésbé belátható. Egyetlen hátránya: ha hátra fordul az ember, falat talál maga mögött, nem embert, akivel társalogni lehet az órán, titkot megosztani, akinek papírgolyóba gyúrt üzenetet, rágógumit, vagy mostanság akár rejtélyes módon becsempészett mobiltelefont, dobozos üdítőt lehet pad alatti járatokon a kezébe csúsztatni. /részlet a könyvből/ Bodnár Gyula újabb publicisztikai kötete a tágabb értelemben vett pedagógiai - gyerek, szülő, család, iskola, pedagógus, társadalom - gyakran gubancokkal teli "udvarában" született írásaiból kínál válogatást.