Háromszázhatvanöt nap - Gábor Sztehlo

11.83 €

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a Világ Igaza ebben a könyvben visszatekint 1944-es embermentő tevékenységére: a református Jó Pásztor Bizottság tagjaként a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával a nyilas uralom és Budapest ostroma idején csaknem 2000 üldözött gyereket és felnőttet mentett meg. A háború után az árván maradt gyerekek számára demokratikus alapon működő árvaházat hozott létre (Pax Gyermekotthonok, Gaudiopolis). Sztehlo munkásságának legfontosabb dokumentuma visszaemlékezése, amely jó másfél évtizeddel az események után, 1961-62-ben keletkezett svájci emigrációjában. Bár a szöveget életében nem adták ki, a svájci közeg jóval szabadabb emlékezési lehetőséget biztosított számára, mint a Kádár-kori Magyarország, ahol a zsidóüldözés története csak kellő ideológiai szigorral lett volna elbeszélhető nyilvánosan. A memoár az 1980-as évek elején jelentősen meghúzott, szerkesztett változatban jelent meg először: kötetünkben most a szöveg első teljes, csonkítatlan kiadása olvasható. A szöveg a sajtó alá rendező Kunt Gergely jegyzeteivel és utószavával jelenik meg. Sztehlo Gábor (1909-1974) evangélikus lelkész, pedagógus.

Podobné produkty

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a Világ Igaza ebben a könyvben visszatekint 1944-es embermentő tevékenységére: a református Jó Pásztor Bizottság tagjaként a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával a nyilas uralom és Budapest ostroma idején csaknem 2000 üldözött...
19.35 €
Magyar Királyság, 1688–1697Amikor harmadszor szedik be a szegény paraszton az adót, és ha nem tud fizetni, asszonyát-lányát is megerőszakolják…Amikor a nemeseknek pénzzel kell megváltaniuk ősi birtokaikat a Habsburg császártól…Amikor nem tudhatod, hogy az utadban...
9.27 €
Úgy énekel, mint egy angyal. Az ágyban olyan, akár az ördög. Tizenöt éves koromban Dylan Ryder posztere lógott az ágyam fölött. Huszonöt éves koromban az ő teste volt a testem fölött. Minden lány álma számomra valósággá vált. Egy rocksztárral jártam, és lassan...
14.19 €
„Ez a szexi rock and roll szerelmi háromszög egyszerűen kihagyhatatlan!” – Kindle Crack Book Reviews „Mindenki készüljön fel arra, hogy viharosan beleszeret ebbe a szépreményű rocksztárba!” – Romance EverAfter Book Blog Úgy énekel, mint egy angyal. Az ágyban...
11.26 €
Magyar Királyság, 1688-1697 Amikor harmadszor szedik be a szegény paraszton az adót, és ha nem tud fizetni, asszonyát-lányát is megerőszakolják... Amikor a nemeseknek pénzzel kell megváltaniuk ősi birtokaikat a Habsburg császártól... Amikor nem tudhatod, hogy...
14.08 €
Vajon miért érdekel bennünket, mit ettek, ittak, hogyan öltözködtek, kiket szerettek és kiket csaltak meg azok, akiknek történelemformáló tevékenységéről már annyi mindent tudunk? Túlzott kíváncsiság lenne az oka, vagy egyszerű pletykaéhség? Nem valószínű....
6.73 €
Döntések, döntések... mi kell egy jó döntéshez? Nikkinek nagyon fontos döntést kell meghoznia, és nincs rá sok ideje. Kit és mit válasszon? Régi barátainak és szerelmének, Brandonnak járjon a kedvébe? Vagy az Északdombi suliból cserediákként érkező, jóképű...
9.03 €
Odahaza a Nagy-cegléd utcai házánál ellenben egy egész légió macskát tartott. Azok között voltak fehér-fekete, vörös-fekete és fehér-vörös példányok,...
1.07 €
Bottyán János mindent megszerzett, amire vágyott: vagyont, hírnevet, hűséges feleséget. De van, aki irigyli tőle, és el akarja venni – bármi áron1691 őszén megérkezik Esztergomba a helyőrség új parancsnoka, Franz Ferdinand von Kuckländer. A folyton elégedetlen...
11.24 €