Hallgasd a szél dalát! - Flipper, 1973 - Haruki Murakami

13.89 €

A két kisregény elbeszélője 1978 áprilisában egy derűs nap délutánján épp baseballmeccset nézett a tokiói Dzsingú stadionban, amikor a pillanat hatása alatt megérett benne az elhatározás, hogy regényíró lesz. És így is lett, eljött az ideje, hogy elmesélje egy nyolc évvel korábbi nyár történetét. Saját történetét a 21 éves, nevesincs egyetemista fiúról, Patkány nevű barátjáról, akivel J bárjában nyugati jazz zenére nyakalták a sört. Meg a japán diákmozgalmakról, a kapcsolatok közötti botladozásokról, veszteségekről, sérelmekről. A lányról, aki lemondott az életről, a lányról, aki nem csak azért különleges, mert hiányzik egy ujja, hanem mert ha egyedül van, különféle hangok szólongatják. Aztán szexről, szexuális merengésekről, Szenvedélyekről, a flipperről meg az újrajátszásról. Murakami két kisregénye már magában rejt mindent, ami a kiforrott művekre jellemző. Ebből a két írásból bomlik ki aztán a Birkakergető nagy kaland, amely a szerző számára is meggyőző erővel bizonyította, hogy 1978-ban valóban regényíró született

Podobné produkty

A két kisregény elbeszélője 1978 áprilisában egy derűs nap délutánján épp baseballmeccset nézett a tokiói Dzsingú stadionban, amikor a pillanat hatása alatt megérett benne az elhatározás, hogy regényíró lesz. Így is lett, eljött az ideje, hogy elmesélje egy...
7.58 €
A történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége, egyszer csak egy neves festőművész hegyi házában találja magát. A padláson korábban ismeretlen képre bukkan, amivel akaratlanul rejtélyes események láncolatát indítja el. Csak úgy...
9.86 €
A történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége, egyszer csak egy neves festőművész hegyi házában találja magát. A padláson korábban ismeretlen képekre bukkan, amivel akaratlanul rejtélyes események láncolatát indítja el. Csak úgy...
14.52 €
A kétkötetes történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége, egyszer csak egy neves festőművész hegyi házában találja magát. A padláson korábban ismeretlen képre bukkan, amivel akaratlanul rejtélyes események láncolatát indítja el...
16.87 €
The international literary icon opens his eclectic closet and shares photos of his extensive unique personal T-shirt collection, accompanied by essays that reveal a side of the writer rarely seen by the public. This is the ultimate gift for Murakami fans. Haruki...
20.9 €
The year is 1Q84. This is the real world, there is no doubt about that. But in this world, there are two moons in the sky. In this world, the fates of two people, Tengo and Aomame, are closely intertwined. They are each, in their own way, doing something very...
24.9 €
The year is 1984. Aomame sits in a taxi on the expressway in Tokyo. Her work is not the kind which can be discussed in public but she is in a hurry to carry out an assignment and, with the traffic at a stand-still, the driver proposes a solution. She agrees,...
18.5 €
Hlavní hrdina románu žije poklidně v Tokiu a spoluvlastní malou reklamní agenturu. Život mu pomalu míjí pod rukama a on toho od něj už ani moc nečeká. Stačí však, aby jejich firma otiskla v reklamním letáku nevinnou fotografii krajinky s ovcemi a hrdina se...
17.73 €
A beautifully packaged hardback edition of Haruki Murakami's mesmerizingly evocative classic, now with a new introduction by the author Eyes mark the shape of the city The midnight hour approaches in an almost-empty diner. Mari sips her coffee and reads a book,...
28.9 €