Háborúság és békesség - Teofilos Miklós

4.2 €

Leendő hősünk, John T. B., az ötvenes éveit immár magányosan taposó, középtermetű, kopaszodó New York-i újságíró fejébe veszi, hogy három helyen látogatást kezdeményez, ahol a legkedvesebb témájáról, az üdvtörténetről reményei szerint az azt megillető komolysággal és őszinteséggel beszélgethet partnereivel. És persze hírt hozhat onnan azoknak, akiket ez érdekel. Elöljáróban csak az országok nevével utalunk a helyszínekre, már csak azért is, hogy az olvasót beljebb csalogassuk a rengetegbe. Svájc, a Vatikán és India volt a célállomás.Aki pedig lejegyezte ezt, nos, ő a tisztelt olvasó megértését kéri, amiért nem várta meg, amíg a beszélgetések a valóságban is lezajlanak, hanem már itt hírt ad azokról. Azért is kéri az önök jóindulatát, mert lehetséges, hogy méltatlan közvetítőként vállalkozik ennek az üzenetnek a továbbadására. Csak abban bízik, hogy tisztán hallotta és pontosan le tudta jegyezni azt. És abban, hogy az üzenet az Örök Forrásból jött.

Podobné produkty

"1938-ban a Cőte d'Azur a gazdagság, pompa és extravagancia világa volt, olyan ragyogó figurák nyaralóhelye, mint a windsori hercegi pár, Joseph P. Kennedy, Gloria Swanson, az író Colette, Picasso vagy Somerset Maugham. Az elit minden évben a Riviérára menekült...
16.9 €
Az első világháború, az összeomlás és Trianon új, sokszor drámai kihívások elé állította a magyar társadalmat és gazdaságot. Emberveszteség a frontokon, visszaeső születésszám, spanyolnáthajárvány, élelmiszerés szénhiány, lakásínség, belső társadalmi erőszakhullám,...
9.61 €
– Háború! végre! – mondja a Mesterpolgár. Három hadsereg masírozik Új Prentissvárosban. A céljuk ugyanaz, megsemmisíteni a másikat. Todd és Viola az egész...
7.89 €
Emberek sokasága fordul Isten felé naponta személyes és társadalmi, külső és belső békéért. Ennek a vágynak a megfogalmazásában van segítségünkre ez az imagyűjtemény. A több évezredes zsoltároktól kezdve a prófétákon és szenteken keresztül az utóbbi idők pápái...
6.76 €
Nagy tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakzatok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott...
0.96 €
Hatalmas történelmi korkép, megannyi emberi sors nagyszeru megelevenítése, császárok és katonák, hercegek és parasztok, az olvasót holtáig elkíséro emlékalakok, a géniusz muvészetével ábrázolt szerelem, csöndes hétköznapok, örök emberi boldogságvágy és kísérleti...
2.79 €