Ha tudnátok… - David Garrett

7.88 €

„Mr. Perlman, tudom, hogy jó vagyok, különben nem pazarolta volna rám éveken keresztül az idejét. Ezzel együtt van valami, ami nagyon kínoz. Miközben félek, hogy túlértékelem magam, attól is tartok, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, ami most vár rám. Perlman egy kis ideig hallgat. Aztán rám néz, és így válaszol: Nézd, David, senki sem tudhatja, hogy csinálsz-e majd karriert, vagy sem. Én sem tudom. Rengeteg előre nem látható dolog történhet. Mindenesetre mindened megvan a karrierhez. De akármilyen fordulatot vesz is az életed, amíg élvezed, amit csinálsz, sosem tekintesz majd megkeseredetten vissza. Csináld, ami neked fontos, és csináld szenvedéllyel és szeretettel, mindegy, hogy zenekarban dolgozol, vagy szólista válik belőled. A legrosszabb az volna, ha azért csinálnád, amit csinálsz, mert másoknak akarsz tetszeni. Ezt ne csináld. Magadnak akarj tetszeni.”Vajon hogyan lesz egy német kisvárosban élő hegedűvirtuóz kisfiúból a crossover zene nemzetközi ikonja? A David Christian Bongartz néven született David Garrett ötévesen kapta első hegedűjét, csodagyereknek tartották, apja szigorú felügyelete mellett a kor legnevesebb művészei, Zakhar Bron, Ida Haendel és Isaac Stern egyengették a pályáját, tizenévesen már olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Claudio Abbado, Zubin Mehta vagy Yehudi Menuhin, és az egyik legnevesebb klasszikus zenei kiadónál készített lemezfelvételeket. Fényes művészpálya állt előtte, ám az ifjú tehetség más utakra vágyott: titokban jelentkezett a New York-i Juilliard Schoolra, ahol Itzhak Perlman osztályába járt, és amerikai évei alatt döntött úgy, hogy a klasszikus zene mellett kipróbálja magát a crossover műfajában is, amelynek néhány év leforgása alatt ünnepelt nemzetközi sztárja lett.David Garrett őszintén és közvetlen stílusban mesél életének első négy évtizedéről, vele együtt járjuk végig szólókarrierjének csodálatos pillanatokkal és hullámvölgyekkel teli éveit, ahol a szerencsés véletleneknek éppolyan nagy szerep jutott, mint a zene melletti tudatos és komoly elköteleződésnek.

Podobné produkty

Prečo starí Gréci a Rimania nenosili nohavice? Používali ženy antikoncepciu? Verili svojim mýtom? Bol rozvod bežný? Ako chytali levy pre Koloseum? Čo sa stalo s Rímom po páde ríše a kde je hrobka Alexandra Veľkého? V sérii krátkych a vtipných esejí historika...
15.17 €
Prečo starí Gréci a Rimania nenosili nohavice? Používali ženy antikoncepciu? Verili svojim mýtom? Bol rozvod bežný? Ako chytali levy pre Koloseum? Čo sa stalo s Rímom po páde ríše a kde je hrobka Alexandra Veľkého? V sérii krátkych a vtipných esejí historika...
10.9 €
Kniha kanadské cvičitelky Susan Garrettové je určena všem začínajícím i poročilým agiliťákům. Můžete se ptát, co vlastně v knize Shaping najdete. Je to kniha o agility? Je to kniha o klikru? Je to životopis jedné border collie? Jsou to tréninkové zápisky úspěšné...
19.2 €
Tato kniha pojednává o řadě nových či opětovně hrozících zhoubných nemocí, jako jsou machupo, ebola, lassa, marburg, AIDS, TBC, cholera, legionářská nemoc, syndrom toxického šoku a další, a zabývá se nejen hlubšími příčinami a souvislostmi jejich šíření, ale...
27.45 €
Kniha Medicína indiánských šamanů shromažďuje techniky zastupující původní americké kultury z celé Ameriky, které učí vnitřní dynamice opravdových vztahů a aplikují jí na cestu léčení. Čtyři směry, čtyři období, čtyři živly tvořící posvátné kolo Kruhu života...
12.59 €
THE UNTOLD STORY OF BRITAIN'S MOST SECRETIVE SPECIAL FORCES UNIT June 1942. The shadow of the Third Reich falls across Europe. In desperation, Winston Churchill and his chief of staff form an unusual plan - a new commando unit made up of Jewish refugees. This...
12.95 €
Today, the bunker has become the extreme expression of our greatest fears: from pandemics to climate change and nuclear war. And once you look, it doesn't take long to start seeing bunkers everywhere. In Bunker, acclaimed urban explorer and cultural geographer...
13.95 €
Egy nem túl megértő közösségben nincs könnyű dolga egy HIV-pozitív tininek. Meg kell küzdenie a félelmeivel, önmaga és a betegsége felvállalásával, valamint el kell fogadnia önmagát, főleg akkor, amikor életében először szerelmes lesz. Simone Garcia-Hampton...
11.29 €
The most visually stunning and comprehensive beer atlas available, this richly illustrated book includes more beers and more countries than any other book of its kind. Including beer recommendations from Garrett Oliver, the famed brewmaster of Brooklyn Brewery,...
43.95 €