A következtetés, amelyre Margócsy István cikke az Arany-emlékév kapcsán kifutott, Ady, és tetszőlegesen behelyettesítve, valamennyi klasszikus szerzőnk kapcsán érvényes: „Újra kellene olvasni Aranyt! [vagy Adyt ect.] – s nem az iskola szemével! – hányszor hangzott már fel a kegyes óhaj, s hányszor maradt meghallgatatlanul. Pedig, úgy vélem, nincs más megoldás: újra kell olvasnunk a magunk számára Aranyt [vagy Adyt ect.], hogy fennkölt Atyából beszélgetőtársunkká, kortárs szerzővé váljék ismét: akivel kommunikálni lehet olvasás közben – hátha van olyasmi, amiről ugyanazt gondoljuk (akkor is, ha ő persze jobban meg tudja fogalmazni a magáét...).”