„Thomas rám nézett egy másodpercre, aztán ismét az útra szegezte a tekintetét.– Elvesztetted az emlékezetedet, Melanie. Ez nem normális – mondta nyugodtan. – Jól vagyok – feleltem makacsul összepréselt szájjal.Az ablakon bámultam kifelé, de a szemem sarkából láttam, hogy Thomas ugyanolyan nyugtalan, mint én. Legszívesebben odabújtam volna hozzá, fittyet hányva rá, ki voltam előző életemben és mi fogad majd az otthonomnak nevezett lakásban.” Melanie úgy ébred, hogy nem emlékszik, ki is ő és honnan hová tart. Arra sem talál választ, miért szállt ki az autóból a hóvihar közepén és hogyan verte be a fejét. Pedig a férfi, aki összeszedte a birtokára vezető út mentén, nagyon kíváncsi a történetére.A hó napokra elzárja őket a külvilágtól, ami csak arra elég, hogy Melanie megkedvelje megmentőjét, Thomast – aki viszont érezhetően nem örül a jelenlétének. Mindketten fellélegeznek, amikor az út járhatóvá válik – bár Melanie-t egy vőlegény várja, és a lány képtelen elképzelni, hogy Adammel töltse az életét.Érzelmileg összezavarodva éli a mindennapjait és keresi az emlékeit, miközben Adammel való kapcsolatukat titkok, furcsa telefonhívások és egy érthetetlen baleset is beárnyékolja. Melanie nem tudja eldönteni, a vőlegényének vagy a barátnőjének higgyen, miközben egyre mélyülnek az érzelmei Thomas iránt. Vajon ez a férfi igazat beszél? Bízhat Thomasban néhány hét ismeretség után? Mert… tulajdonképpen Thomas miért is bukkan fel mellette újra és újra?