Gyilkosság a Magyar Rádióban - Kulcsár István Sz.

11.75 €

Alig néhány nap leforgása alatt három azonos típusú gyilkosság történik a Magyar Rádióban. A krimi, amelyben ma is sokat emlegetett legendás rádiósok és fiktív személyek egyaránt szerepelnek, s melynek szerzője az ismert rádióriporter, a 80-as évek végén játszódik. A hajnali órákban húsklopfolóval halálos csapást mérnek egy külpolitikai kommentátorra, majd egy kezdő riporterlányra és végül egy belpolitikai szerkesztőre. A sorozatgyilkos jóformán semmi nyomot sem hagy maga után. A szokatlan bűncselekmény-sorozat indítékait kutató rendőrök sokáig képtelenek magyarázatot találni a rejtélyes gyilkosságokra, és reménytelennek látszik az is, hogy megtalálják a tettest. A bűncselekmények felderítésén nagylétszámú csoport dolgozik dr. Szomolányi Valér rendőr őrnagynak, a pesti nők bálványának a vezetésével. A Magyar Rádióban elkövetett hármas gyilkosság azonban márcsak a helyszín miatt is politikai szinezetet nyer, s az eseménynek külföldön is híre megy. Idehaza az illetékesek részleges hírzárlatot rendelnek el az ügyben, de a Szabad Európa Rádió adásaiból a magyar lakosság is értesül róla. Végül már az állambiztonsági szervek is kénytelenek foglalkozni a valójában nem politikai indítékú sorozatgyilkossággal. A Gyilkosság a magyar rádióban krimi, de egyszersmind politikai szatíra is, híradás arról, milyen állapotok uralkodtak a hazai média fellegvárában a rendszerváltás előtti években. Amellett, hogy a szerző nemcsak a mikrofonnal, hanem a tollal is kitűnően bánik, a történet hátborzongató hitelessége azzal is magyarázható, hogy a szerző nagyon jól ismeri a terepet, a Bródy Sándor utcai épületet, a Márványtermet, a sokat emlegetett Pagodát, hiszen évtizedekig volt a Magyar Rádió munkatársa, moszkvai és New York-i tudósítója.

Podobné produkty

Alig néhány nap leforgása alatt három azonos típusú gyilkosság történik a Magyar Rádióban. A krimi, amelyben ma is sokat emlegetett legendás rádiósok és fiktív személyek egyaránt szerepelnek, s melynek szerzője az ismert rádióriporter, a 80-as évek végén játszódik....
7.01 €
Kósa Henriket, a moszkvai Magyar nagykövetség második emberét holtan találják Kutuzov sugárúti lakásában. Tizenhat késszúrással ölték meg, és a nyomozás heteken át semmi mást nem tud kideríteni, mint azt, hogy a fiatal, jóképű és facér magyar diplomata tucatszámra...
7.01 €
"Az Olof Palme elleni merénylet az egyik leghihetetlenebb és legdöbbenetesebb történelmi gyilkosság, amellyel a munkám révén valaha - kellemetlen - kötelességem volt foglalkozni." (Stieg Larsson) 1986. február 28-án, éjfél előtt pár perccel dördült el a halálos...
13.84 €
Egy álom. Egy gyilkosság. Egy blogger, aki nem kérte a feladatot. Rudi sosem gondolta volna, hogy egy blogbejegyzés – és egy különös levél – fenekestül felforgathatja az életét. A Caveman’s Mystery blogger csupán a múltat kutatta, amikor a jelenben kap egy...
5.63 €
A méltán híres belga nyomozó, Hercule Poirot egy nap rejtélyes hívást kap a mindig szétszórt, mégis zseniális krimiírónőtől, Mrs. Ariadne Olivertől, aki haladéktalanul egy devonshire-i birtokra hívja. Nem bír ugyanis szabadulni az előérzettől, hogy a másnapi...
7.32 €
Svédországban szokatlanul perzselő a nyár. Május óta tart a kánikula, egy csepp eső sem esik, szellő sem rezdül. Aki csak teheti, a nyaralójában hűsöl. A forró napok egyikén brutális...
7.79 €
A Duna nem adja könnyen a titkait... Amikor a folyó egy holttestet sodor Révliget partjára, a békés kisváros lakói döbbenten ismerik fel az áldozatot: a gimnázium közkedvelt igazgatóját, akiről senki sem tudna rosszat mondani. A rendőrség szerint egyszerű ügynek...
17.74 €
„A könnyed, magával ragadó sorok mögött mindig ott rejlik egy mélyebb mondanivaló, amely megérinti és elgondolkodtatja az olvasót.” – Bolya's BooksA Duna nem adja könnyen a titkait…Amikor a folyó egy holttestet sodor Révliget partjára, a békés kisváros lakói...
14.93 €
„Agatha Christie méltó örököse.”Daily Mail Laurence Heywood és Eva Bianchi esküvőjére összesereglik a jegyespár illusztris családja és baráti köre a Garda-tó azúrkék vizével körülvett Fiore kastély kis szigetén. Robyn, a vőlegény öccsének barátnője izgatottan...
9.69 €