Gyilkosság a cselédfertályban - Jennifer Ashley

5.61 €

A történet 1881-ben, Londonban játszódik. A Mayfair negyed egyik úri házába, Lord és Lady Rankin háztartásába új szakácsnő érkezik Kat Holloway személyében. A fiatal alkalmazott korábbi életútja meglehetősen rögös: van egy tízéves, törvénytelen kislánya, akit nevelőszülőkhöz adott, és hetente kétszer látogatja. Ráadásul nőként nem könnyű a férfiak uralta világban megőriznie a tisztességét, s egy molesztálójával szembeszállva halásos balesetet is okozott. Ebből a helyzetből mentette ki egy felettébb jóképű, de meglehetősen kiismerhetetlen férfiú, Daniel McAdam. Kat a munkába állása másnapján, a kamrában az ír származású, 17 éves konyhalány, Sinead holttestébe botlik. Kat azonnal értesíti Danielt, s ettől fogva kalandos és veszedelmes nyomozásba fognak. A szereplők színes gárdáját erősíti Mr. Davis, a főkomornyik és Mrs. Bowen, a házvezetőnő, s a szerző remek miniportrékat rajzol a fel-felvillanó kisebb figurákról is. A történetet számtalan konyhai jelenet és piaci bevásárlás fűszerezi, és bepillantást nyerünk a londoni elit és cselédvilág hétköznapjaiba is. A cselekmény színtere a Csengetett Mylord? miliőjét idézi, de a nyomozás Agatha Christie krimijeire emlékeztet.

Podobné produkty

„Semmi kétség, a jó Isten tudja, mit csinál. De azért érthetetlen, miért engedte meg magának, hogy bizonyos emberi lényeket létrehozzon.” Az ördög nem alszik, szól a mondás, s valóban: e kötet megmutatja, hogy a bűn nem ismer szabad- és ünnepnapokat – egy rodoszi...
11.26 €
Egész Angliát megrengette az a bűnügy Luke Rydert meggyilkolták, és a tettes kilétére azóta se derült fény Luke Rydert 2003 decemberében találták holtan londoni otthona kertjében. Felesége és három örökbe fogadott gyerek maradt utána. Senki nem látott semmit....
16.87 €
Egy gazdag nagybácsi megtanítja fiatal és szeleburdi, vagyonára erősen pályázó rokonainak, mit ér a kemény munka és az önfeláldozás
2.82 €
Már majdnem minden együtt volt a bűntényhez: a tettesek, a hatalmas örökség és az áldozat. Csak egy holttest hiányzott. Viszont gyilkosság hulla nélkül még a technika mai fejlettsége mellett is szinte elképzelhetetlen." Így a három tettes - "az örökké vidám,...
2.25 €
„Már majdnem minden együtt volt a bűntényhez: a tettesek, a hatalmas örökség és az áldozat. Csak egy holttest hiányzott. Viszont gyilkosság hulla nélkül még a technika mai fejlettsége mellett is szinte elképzelhetetlen.” Így a három tettes – „az örökké vidám,...
1.57 €
Patrizia Reggiani azért ölette meg a volt férjét, Maurizio Guccit 1995-ben, mert a férfi vadul és korlátok nélkül költekezett? Vagy azért tette, mert a fényűző életet élő exe feleségül akarta venni a szeretőjét, Paola Franchit? Vagy lehet, hogy egyáltalán nem...
12.96 €
A fiatalember, e regény hőse, egy párizsi utca sarkán állt és gondolkozott, ha ugyan gondolkozásnak lehet nevezni azt, amikor mindenféle indokolt és hasznos elmélkedést mellőzve, jelentőség nélküli, elmúlt élményeket vonultat fel az ember agya, valami üres,...
3.66 €
Egy féltékeny motorszerelő éjszaka ráront anyósára, megöli és kirabolja.
2.82 €