Gyilkolni nem könnyű - Carla Valentine

10.14 €

"Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak." Deanna Raybourn Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. ,,Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: ,,A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk."

Podobné produkty

"Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.” Deanna Raybourn Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről...
15.49 €
„Nem, nem, fiatalember, ebben téved. Gyilkolni könnyű" - ezzel zárja Miss Pinkerton a falujában történt titokzatos halálesetekről szóló beszámolóját, amit utastársának, a gyarmatokról hazatért egykori rendőrnek, Luke Fitzwilliamnek mesél. Az idős hölgy épp...
7.32 €
"Nem, nem, fiatalember, ebben téved. Gyilkolni könnyű" - ezzel zárja Miss Pinkerton a falujában történt titokzatos halálesetekről szóló beszámolóját, amit utastársának, a gyarmatokról hazatért egykori rendőrnek, Luke Fitzwilliamnek mesél. Az idős hölgy épp...
11.26 €
Amikor Hazel megtudja, hogy szeretett nagypapája meghalt, Daisyvel együtt hajóra szállnak és elutaznak Hongkongba, Hazel csodás, egzotikus otthonába. Kisvártatva kiderül, hogy a Wong család új taggal bővült: megszületett Teddy, a kisöccs. Orvoshoz kell vinni,...
12.65 €
VAJON JOBBÁ LEHET TENNI A VILÁGOT... GYILKOSSÁGGAL? Felmerült már valaha benned, hogy jobb lenne a világ, ha az a személy, aki megkeseríti az életed, megszűnne létezni? Ha igen, akkor irány a McMasters Akadémia - amely Roxfort hangulatát vegyíti Downton Abbey...
16.9 €
Budai Viktor, Sebők Szilveszter és Várnay Benett utolsó találkozása. "Ez még csak a kezdet, a gyomirtás első, jelképes pillanata. Ti jöttök, ti semmirekellő, mihaszna idióták! Magamutogatók! Az élet többről szól, és ti bemocskoljátok ezt a csodát. Hát most...
16.9 €
Egy álom. Egy gyilkosság. Egy blogger, aki nem kérte a feladatot. Rudi sosem gondolta volna, hogy egy blogbejegyzés – és egy különös levél – fenekestül felforgathatja az életét. A Caveman’s Mystery blogger csupán a múltat kutatta, amikor a jelenben kap egy...
5.63 €
A méltán híres belga nyomozó, Hercule Poirot egy nap rejtélyes hívást kap a mindig szétszórt, mégis zseniális krimiírónőtől, Mrs. Ariadne Olivertől, aki haladéktalanul egy devonshire-i birtokra hívja. Nem bír ugyanis szabadulni az előérzettől, hogy a másnapi...
7.32 €
Svédországban szokatlanul perzselő a nyár. Május óta tart a kánikula, egy csepp eső sem esik, szellő sem rezdül. Aki csak teheti, a nyaralójában hűsöl. A forró napok egyikén brutális...
7.79 €