Grace - Thilo Wydra

15.16 €

1982-ben egy monacói szerpentinen haladó autó áttörte a szalagkorlátot, és 40 métert zuhanva egy szakadékban ért földet. A járművet Grace Kelly vezette, aki másnap örök búcsút vett a földi léttől. A Hollywood aranykorának legnagyobbjai között számon tartott színésznő alakja azóta már-már mitikussá vált. Grace Kelly élete a legkevésbé sem volt eseménytelennek mondható. Az ünnepelt színésznő Hitchcock múzsája volt, Clark Gable, Cary Grant, Frank Sinatra, Bing Crosby és sok más híres színész oldalán játszott, a legnagyobbak közé tartozott. Úgy tűnt, magánéletére is felkerül a korona, amikor pályája csúcsán egy igazi herceg, III. Rainier monacói uralkodó megkérte a kezét. Grace Kelly hercegné lett, pompában és luxusban élt, de valójában aranykalitkába zárta a férje, aki soha többé nem engedte feleségét a kamera elé állni. A Grace elsősorban a színésznő korai éveire, filmszerepeire, hollywoodi kapcsolataira helyezi a hangsúlyt. Most először kerül a nagyközönség elé Grace Kelly és Alfred Hitchcock levelezése, és számos, a színésznő pályatársaival, rokonaival készült interjút is olvashatunk. A hercegné monacói múltjával kapcsolatban pedig a Grimaldi család archívumából nyilvánosságra hozott, eddig ismeretlen dokumentumok nyújthatnak új információkat a díva rajongói számára.

Podobné produkty

1982-ben ?egy monacói szerpentinen haladó autó áttörte a szalagkorlátot, és 40 métert zuhanva egy szakadékban ért földet. A járművet Grace Kelly vezette, aki másnap örök...
9.93 €
Do supermarketov chodíme skoro všetci. Ale medzi vysokými a nízkymi cenami a našej túžbe po dobrých potravinách už neplatí to, čo sme si vždy mysleli. Lebo lacné nie je zlé a drahé nie je dobré. Lebo právny stav v potravinárstve EÚ štátov je priateľský k supermarketom...
13.9 €
Snow-capped Himalayan mountains, palm-fringed sandy beaches, impenetrable tropical jungles and majestic tigers, wild elephants and brilliant birds are just some of the attractions India has to offer in over 400 photographs in this splendid volume. Besides the...
16.74 €
A Németország felszámolja önmagát című könyv kortárs kultúránk egyik központi alapigazságának mond ellent, mely szerint a biológia, a származás, a szellemi adottságok, a kultúra, és az egyéb kódolt különbségek tagadásában rejlik az emberiség jövője. Ezzel szemben...
22.51 €
Ve všech dosavadních knihách se Thilo Sarrazin zaobíral obtížemi, které pro německou společnost vyplývají ze soužití s muslimskou menšinou. V nejnovější práci učinil islám dokonce hlavním tématem a přistoupil k němu s obvyklou analytickou důkladností. V první...
21.06 €
How to quit for good, from the creator of This Naked Mind We’ve been sold a lie: that smoking and vaping help us relax. This Naked Mind: Nicotine exposes the truth – nicotine doesn’t relieve stress, it creates it. From the authors who helped thousands overcome...
14.95 €
A breakthrough solution from the author of This Naked Mind Alcohol to help shift your mindset and help you quit smoking for good. Tobacco is bad for us; that's a given. But even though you may know the negative health effects, nicotine's hold is strong, subconscious,...
16.95 €
The mountainous northern region, the flooded landscapes of the northeast during the rainy season, and the fertile agricultural land in the interior, irrigated by the Chao Phraya River, represent only a part of Thailand's special diversity. In addition there...
16.75 €
A celebration of the work of legendary fashion stylist Grace Coddington in her first 30 years at Vogue UK and US With the reissue of Grace: Thirty Years at Vogue, Phaidon Press publishes the first of two volumes showcasing the definitive collection of work...
168 €