Mély, illatos völgy fenekén, egy kék forrásban élt Chreseys, a kicsiny naiád? Körülötte nagy csend volt mindenkoron, csak feje felett suttogott a rengeteg, melyet suru boltozattá font össze a vadszolo kúszó indáival? És ezért nem látta még soha a napot, a holdat és a csillagokról is csak azt tudta, amit a fák hamadryádjai csendes éjtszakákon neki elmeséltek.Mióta visszaemlékezett, itt élt o a huvös zöld homályban, a mohos fák alatt. Atyja Achelois a folyó, anyja egy aranyhajú nympha volt. Mint gyermeket hozta ot magával a hegyekrol és tette le ide a mohára, sápadt irisek közé?Azután jött egy satyr s addig furulyázott, míg anyja elment vele a vadonba és nem tért vissza többé soha. Így maradt egyedül a szakadék fenekén s a hamadryadok elnevezték Chreseysnek. Gondosan orködtek felette, megvédték forróságtól, vihartól és o hálából fiatal életerejét ontotta rájuk. Ettol lett évrol-évre surubb a platánok, tölgyek koronája s árnyasabb a kis naiád fekhelye.