Good Girl Complex – Jókislány-komplexus (Avalon Bay 1.) - Elle Kennedy

14.08 €

Mackenzie „Mac” Cabot igyekszik mindig mindenkinek megfelelni. Az elvárásokat támasztó szüleinek. A középiskolai osztálytársainak. A barátjának, akivel már hosszú ideje együtt van… Kimerítő feladat a folytonos szabálykövetés. Főleg úgy, hogy a legtöbb húszévessel ellentétben Mac legszívesebben az internetes vállalkozásának a fejlesztésére koncentrálna. Csakhogy a szülei szerint mindennél fontosabb, hogy egyetemi diplomát szerezzen. Ehhez Avalon Baybe kell költöznie, a tengerparti kisvárosba, aminek a közösségét a helyi lakosok és a Garnet College gazdag diákjai teszik ki. Mac már ügyesen megtanulta, hogyan nyomja el magában a vadabb impulzusait. De megismerkedik a helyi rosszfiúval, Cooper Hartley-val, és a találkozásuk próbára teszi ezt a képességét. A szókimondó, nyers, őszinte srác hatására veszélybe kerül Mac előre megtervezett sorsa, mert kettejük barátságából hamarosan olyan igazi érzés bontakozik ki, amit Mac még sosem élt át. Cooper mélyen megveti a városába érkező gazdag fiatalokat, de rá kell jönnie, hogy Mac nem olyan, mint a többi pénzes klón. Őrülten beleszeret. Cooper és a barátai befogadják Macet, aki úgy érzi, közöttük végre otthonra lelt. Csakhogy a boldogsága felett mindvégig ott lebeg a titok, amit elhallgattak előtte. Mi baj lehet? Hiszen mindent jól csinált...

Podobné produkty

Nem lenne szabad újra összejönniük. De vajon képesek távol maradni egymástól? Amikor az egykori zűrös lány, Genevieve West hazatér édesanyja temetésére, elhatározza, hogy távol tartja magát volt barátjától, Evan Hartley-tól. A múltjuk viharos, és tele van szenvedéllyel....
14.08 €
This hilariously illustrated book of side-splitters comes jam-packed with knock-knocks, puns, tongue twisters, and goofy stuff for funny kids. Age-appropriate gags and giggles gives first graders their very own standup act for recess, bus rides, and after-school...
12.49 €
"A szeretet tényleg mindent megváltoztat? Igen, a szeretet mindent megváltoztat. Az álmaimat is? Igen, az álmaidat is. A rossz kedvemet is? Igen, azt is. És harag sem lesz bennem? Hát harag, az nem lesz benned. Csak szeretet? Csak szeretet."
7.58 €
Už chyběly jen dva týdny do Vánoc, když se opuštěný pejsek potuloval sám zimní krajinou, zavátý sněhem a hladový. Vtom fenečka spatřila světýlko, které ji zvalo do pootevřených dveří, kde cítila teplo, vešla dovnitř s nadějí rozechvělým srdíčkem – třeba najde...
8.84 €
Joking Hazard je nemorálna párty hra pre dospelých, v ktorej súperíte so svojimi priateľmi o to, kto čo najlepšie dokončí komiks o 3 kartách, kde existuje milión možných kombinácií! Kartová hra, ktorá si neberie servítky, je založená na populárnom internetovom...
37.29 €
Winner of the Nobel Prize for Physics in 1965, Richard Feynman was one of the world's greatest theoretical physicists, but he was also a man who fell, often jumped, into adventure. An artist, safecracker, practical joker and storyteller, Feynman's life was...
18.45 €
Richard P. Feynman, winner of the Nobel Prize in physics, thrived on outrageous adventures. In this lively work that "can shatter the stereotype of the stuffy scientist" (Detroit Free Press), Feynman recounts his experiences trading ideas on atomic physics...
18.9 €
Publikace Hitler zkoumá osobnost Vůdce ze všech úhlů a zasazuje ji do celoevropských souvislostí. Publikace patří k tomu nejlepšímu, co lze v „hitlerologické“ literatuře nalézt, neboť historik Joachim Fest patří bezesporu k nejlepším znalcům Hitlerovy osobnosti.
28.75 €
Napadlo vás už niekedy zamyslieť sa nad tým, ktoré vaše názory a prístupy vám v živote spôsobili najviac problémov a neúspechov? Nevšimli ste si, že sa u vás zrejme vyskytujú opakovane? Pokúšali ste sa ich zbaviť, alebo ani nie? A ak áno, neviete si s tým rady?...
9.2 €