Gondold újra! - Adam Grant

10.65 €

„Ha a tudás hatalom, akkor tudni, hogy mit nem tudunk, maga a bölcsesség.” Miért olyan nehéz elszakadni az elképzeléseinktől és előítéleteinktől még akkor is, ha látjuk, hogy nem visznek előre?Az intelligenciát hagyományosan a gondolkodásra és tanulásra való képességnek tartjuk. Gyorsan változó környezetben, eddig nem tapasztalt kihívások esetén azonban ennél is többet számít, hogy képesek vagyunk-e megkérdőjelezni, amit eddig biztosra vettünk, és elfelejteni, amit korábban már megtanultunk, majd új szempontok alapján újrarendszerezni az információkat – vagyis az igazságot kereső tudós módjára gondolkodni. Adam Grant szervezetpszichológus arra keresi a választ, hogyan sajátíthatjuk el az újragondolás művészetét, és miként tehetjük az iskoláinkat, munkahelyeinket és egyéb közösségeinket az élethosszig tartó tanulás színhelyévé. Izgalmas történeteket, merész felvetéseket és meggyőző kutatási eredményeket ismertető könyvéből megtudhatjuk, hogyan maradjunk rugalmasak és nyitottak, és miként vehetjük rá erre a körülöttünk lévőket is. Ha el tudjuk engedni azokat a nézeteinket, amelyek már nem szolgálnak minket, közelebb juthatunk a kiválósághoz a munkánkban, és bölcsebb döntéseket hozhatunk az élet minden területén.

Podobné produkty

Süni és barátai ezúttal egy vidám színezős játékra hívnak. Mókás mindennapjaikba színes képeken keresztül nyerhetsz bepillantást. Színezd újra őket és vegyél részt te is a vidám játékokban. Színezés közben pedig keresd meg az elrejtett különbségeket. Jó szórakozást!
4.2 €
Számos könyv született már arról, hogy mi vezet el egy viszonyig, és legalább annyi arról, hogy hogyan épüljünk fel belőle. De mi történik mialatt benne vagyunk? Az ikonikus párterapeuta és világhíres szerző, Esther Perel a Szeretkezés fogságban című nagy sikerű...
14.48 €
Az egykori kosárlabdasztár, Myron Bolitar alig indította újra elit sportolókat és hírességeket menedzselő ügynökségét, amikor két FBI ügynök lép be az irodájába, és válaszokat követelnek. Myron feltételezi, hogy a nagy nyilvánosságot kapott Callister-gyilkosságokról...
14.08 €
Bárki képes kiemelkedő eredményeket elérni. Nem az számít, milyen magas csúcsot hódítottunk meg, hanem az, hogy mennyit haladtunk felfelé, mire odaértünk. A veleszületett tehetséget megszállott csodálat övezi: felnézünk a jó felfogású tanulókra, az őstehetségnek...
18.31 €
Tanuld meg leküzdeni a szorongást, az önbizalomhiányt és az önsorsrontó hajlamokat anélkül, hogy az akaraterődre vagy a motivációdra kellene támaszkodnod - ebben a bővített kiadásban még több személyre szabott útmutatással. E könyvből megismerheted a lelki...
18.28 €
A pozitív önértékelés mára szemmel láthatóan a hétköznapok elemi szükségletévé vált, hajszolása elképzelhetetlen méreteket öltött. Több tucat film és könyvtárnyi irodalom foglalkozik a témával, amelyek többsége azt sugallja, nincs más dolgunk, mint hogy ilyen...
14.08 €
Elfeledett ?sorsok novelláskötet – Öt szereplő, akinek a története még csak most kezdődik Anne L. Green 2015-ben talált rá az írás széles országútjára. Azóta...
3.29 €
Épp tíz éve hozzáférhető a Fortepan és a nagylelkű adományozók jóvoltából egy immár százezernél is több képet tartalmazó fotóarchívum....
8.42 €
A vezetés és a fejlődés kéz a kézben járnak, azonban míg a változások időszakában a legtöbb tényező bizonytalan, a vezetés stratégiájának alapelmei és értékei ugyanazok maradnak -­ állítja John Adair brit akadémikus és menedzsment-gondolkodó, akinek eddigi...
11.29 €