Gettysburg - Stephen W. Sears

30.96 €

1863. július 1–3-án a mélyen északi területen fekvő pennsylvaniai Gettysburgnél a szemben álló felek az akkor már két éve zajló amerikai polgárháború egyik legnagyobb és utólag a legtöbbet emlegetett csatáját vívták egymással. Ugyan a háború még majdnem két további évig tart majd, azonban ezzel a fordulópontot jelentő ütközettel a Dél kapitulációjához vezető folyamat visszafordíthatatlanná vált. Az 1863. június elején indult gettysburgi hadjárattal a déliek ekkorra már legendás parancsnoka, Robert E. Lee az Unió területének mélységébe kívánta áthelyezni a háború fő hadszínterét. Ellenfelének, a pár nappal korábban, a tiltakozása ellenére főparancsnokká kinevezett George Meade tábornoknak hatalmas áldozatok árán végül sikerült ezt megakadályoznia. Stephen Sears könyvének nagy erénye, hogy a sokéves kutatómunka eredményeként feldolgozott óriási forrásanyag és a könyv nagy terjedelme ellenére a szerző nem veszik el a részletekben, hanem olvasmányos, koherens, a nagy egészet mindvégig szem előtt tartó történetként meséli a sok szálon futó eseményeket, ennek a sorsdöntő három napnak a történetét együtt a hadjárat előzményeivel. A könyv olvasmányosságához hozzájárul, hogy – ahogyan ezt már Sears a Richmond kapujáig. A félszigeti hadjárat, 1862 című munkájában is láthattuk – az eseményeket emberi döntések és választások sorozataként mutatja be, a részt vevő emberekre, az általuk átéltekre koncentrál, ezért a könyv szinte regényként olvastatja magát azzal együtt, hogy közben eleget tesz a történetírás legszigorúbb kritériumainak is. Most is sok mindent megtudunk az északi–déli szembenállás mélyebb, kulturális-társadalmi vonatkozásairól; bár ezek a törésvonalak mára jelentősen átalakultak, és sok újabb is megjelent mellettük, de a polgárháború témája ma, a radikálisan átalakuló Egyesült Államokban aktuálisabb, mint valaha. Ez a nagyszabású könyv egyaránt jó olvasmány a témában járatosak számára és azoknak is, akik kevés előismerettel veszik a kezükbe. Az olvasó tájékozódását majdnem száz korabeli fénykép és rajz, valamint tizenkilenc térkép segíti.

Podobné produkty

66 steps for getting your health 100% This is the simple manual for a healty and happier life. Being healthier and happier this year does not have to be a drastic change or any kind of detox or cleanse. You must make a small changes at a time wants to help...
4.97 €
Life philosophy based on Google searches Have I found 'the one'? Am I a psychopath? Should I be allowed to say whatever I want? Millions of people ask Google all sorts of questions, everything from the big and small. Responding to the biggest, existential questions...
16.5 €
When Juno Browne buys a second-hand car for her lover, Daniel Thorncroft, the last thing she expects to findis a dead man in the boot. As police hunt for answers and the missing seller, Amber Horrell, Juno's curiositypulls her into the mystery. In this quiet...
13.49 €
Sú ikonickými postavami našej kultúry. Postavili im sochy a pomenovali po nich ulice, majú svoje nespochybniteľné miesto v lexikónoch literatúry aj učebniciach, slovenské moderné umenie sa bez nich nedá predstaviť. Nová publikácia Petra Gettinga však odkrýva...
14.9 €
Visit a sandy beach, add crabs and starfish to rockpools, see sea birds and puffins fly high in the sky and lots more in this fascinating sticker book. With over 200 stickers of animals, plants, and fish to decorate the pages, including seals, otters, turtles...
8.5 €
From Getting Started to Graduation: A Student Guide to the EdD, a volume in The Coming of Age of the Education Doctorate Series book series, pulls back the curtain on the hidden curriculum of the EdD experience for students, fully supporting their journeys...
45.99 €
This book introduces the concepts of choosing clothes for the day, dressing appropriately for the weather and season and beginning to get dressed independently - an important skill needed for when the time comes to start school. Children will love the freedom...
11.98 €
Strange Ways to Die in the Dark Ages takes an amusing yet grim dive into the bizarre, unexpected, and downright ridiculous ways people met their untimely ends in early medieval Europe. Join us as we recount tales of battles gone awry and tell the stories of...
33.49 €
'The Bible of business and personal productivity' Lifehack 'A completely revised and updated edition of the blockbuster bestseller from 'the personal productivity guru' Fast Company Since it was first published almost fifteen years ago, David Allen's Getting...
17.9 €