Genezis - Guido Tonelli

7.88 €

Olaszországban ez a könyv meghódította a bestsellerlistákat, s ez meggyőző bizonyítéka annak, hogy egy bonyolult kérdéskört, mint amilyen az asztrofizikai kozmológia, elő lehet adni úgy is, hogy abból egy kalandos utazás elbeszélése bontakozzék ki - az idők szédítő mélységeibe, vissza mindennek a kezdetéig. Tonelli lebilincselő érzékletességgel meséli el a teremtéstörténet modern változatát, azt a hihetetlen eseménysort, ahogyan a vákuumállapotból létrejött a csillagok, a bolygók és más égitestek sokasága, végül pedig megszülettünk mi, emberek.  A mítosznak és a tudománynak végső soron ugyanaz a szerepe: lehetővé teszi, hogy az emberi lény, aki minden ízében ennek az univerzumnak a része, megértse helyét. Ezért kísérik a fizikai leírásokat filozófiai, művészeti és irodalmi utalások. Mindenképpen újszerű megközelítés ez azok számára, akik a középiskolai fizikaórák óta nem foglalkoztak ezzel a lenyűgöző tudományággal.  Guido Tonelli kísérleti fizikus, a pisai egyetem tanára, a Genfben működő Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN kutatója. Főként a szuperszimmetrikus részecskék kutatásában vett részt, továbbá a részecskék standard modelljével kapcsolatos precíziós méréseket végzett. 2012-ben részese volt a Higgs-bozon felfedezésének, amiért 2013-ban többedmagával elnyerte az Alapfizikai díjat. Olaszországban magas állami kitüntetések birtokosa. Olaszul és más nyelveken számos, nagy sikert aratott tudományos-ismeretterjesztő könyve jelent meg. Magyarul ez az első kötete.

Podobné produkty

What if the ancient Greeks were right, and the universe really did spring into being out of chaos and the void? How could we know? And what must its first moments have been like? To answer these questions, scientists are delving into all the hidden crevices...
20.95 €
Megölhetjük-e Khronoszt, azaz megállíthatjuk-e valaha is az idő feltartóztathatatlan sodrását? Khronosz, a megszemélyesített Idő nem csak a fizikusok számára rejtély. Az volt már elődeink számára is, és nincs ez másként napjainkban sem. Az idő nem elvont fogalom,...
9.01 €
Mindaz, ami körülvesz bennünket: a sziklákat és a bolygókat, a virágokat és a csillagokat, de beleértve a mi magunkat is alkotó anyag különleges tulajdonságokkal rendelkezik, és számos rejtéllyel szolgál. Egyáltalán: miből vagyunk? Mi tartja össze az anyagi...
10.7 €
Mindaz, ami körülvesz bennünket: a sziklákat és a bolygókat, a virágokat és a csillagokat, de beleértve a mi magunkat is alkotó anyag különleges tulajdonságokkal rendelkezik, és számos rejtéllyel szolgál. Egyáltalán: miből vagyunk? Mi tartja össze az anyagi...
15.46 €
Amikor Kera Jacobsen, a 28 éves szociális munkás holtteste Laurie Montgomery igazságügyi orvos szakértő boncasztalára kerül, elsőre úgy tűnik, újfent gyarapodott a kábítószer-túladagolás áldozatainak száma. A tekintély nem tisztelő, rossz modorú Aria Nichols...
9.83 €
"Egy alkalommal azonban változás lépett fel. Az anyagtalan otthonban megmoccant valami. A sötétség gondolatot szült, mely szikraként pattant ki a nemlétezés békességéből és megteremtette a veszedelmek kezdetét. Többé nem volt teljesen homogén és önazonos a...
4.76 €
Po dovršení sedmdesátého roku svého života nabyl Vilém Flusser dojmu, že dosáhl zralosti, jež ho opravňuje k tomu, aby sepsal to, co sám nazývá sumou. Tehdy ještě netušil, že tato suma se podivnou souhrou okolností stane i jeho nedokončenou filosofickou závětí....
12.1 €
Kniha - katalog k výstavě Geneze ... 51 barevných reprodukcí obrazů malíře Martina Mrkvy, jehož dílo vychází z umění baroka. Autor nachází propojení jak v rovině techniky malby – zejména v užívání metody chiaroscura – tak v rovině tématu – záliba v extrémně...
13.75 €
Kniha objasňuje spontánní vznik prapůvodního jazyka jako způsobu komunikace, neoddělitelného od spontánního vzniku prapůvodních mravních norem.
32.89 €