Garantált hepiend - Katarina Bivald

5.89 €

A huszonnyolc éves svéd lányban, Sarában és a hatvanöt éves amerikai Amyben az egyetlen közös vonás, hogy mindketten falják a könyveket – és az olvasmányaikról leveleznek egymással. Egyszer Sara meghívást kap Amytől Iowába, és némi hezitálás után ki is mozdul unalmas életéből, amelyben eddig csak a regények nyújtottak izgalmat. Az első meglepetés érkezéskor éri: senki sem várja őt, Amy ugyanis váratlanul meghalt. A zárkózott lány nehezen találja fel magát a számára idegen környezetben, a furcsa iowai emberek között. Hazamenne, hiszen a barátkozás eddig sem ment neki túl könnyen… Végül mégis úgy határoz, ott marad egy kis időre Amy hazájában. Felfedezi levelezőtársa könyvespolcát, majd próbaképpen nyit egy kis könyvesboltot. Mivel a helyieknek nem erősségük az olvasás, Sara nagy kihívás elé néz. Ám személyiségének köszönhetően a néha faragatlan, máskor inkább elfoglalt és egymással nem törődő helyiek lassan igazi közösséget alkotnak. Már csak az a kérdés, hogy csupán a könyvesbolt polcain sorakozó regényekben, vagy Sara életében is bekövetkezhet-e garantált hepiend? Sara utazásának története nemcsak a könyvmolyokat érinti meg: a humoros, kedves regény barátságokon, regényhősökön, szerelmen keresztül mutatja be, hogy sosem késő kinyitni a szívünket és a lelkünket valami új előtt, és bár a boldog befejezést senki sem garantálja, mégis segíthetünk egy kicsit a sorsnak, hogy jól alakuljanak a dolgok. Fejős Éva

Podobné produkty

A Garantáltan happy end a legjobb romantikus vígjátékok hangulatát idézi: vicces, szexi, és elvarázsol mindenkit, aki hisz a lelki társakban – még akkor is, ha ezt soha nem ismerné be. A harmincas éveiben járó Molly romantikus vígjátékokat ír a hollywoodi álomgyárnak,...
14.06 €
Stôl Garant 170 dub monastery
309 €
Stôl Garant 220 dub monastery
319 €
Stôl Garant 265 dub monastery
369 €
Stôl Garant 215 dub monastery
349 €