Azt hittem, szellemet látok. Amikor a néhai férjem ikertestvére visszaköltözött a kisvárosunkba, igyekeztem elkerülni őt. Wesben minden arra a férfira emlékeztetett, akit elvesztettem, és arra az életre, amit együtt terveztünk leélni. Tizennyolc olyan hónap után, amikor az ágyból is alig bírtam kikelni, végre jól voltam. Új munkahelyen dolgoztam, volt egy szuper támogató csoportom és egy gyönyörű ötéves kislányom, akit nevelnem kellett. Nem akartam visszaesni. De egyben vonzódtam is Weshez. Mindenkinél jobban érti, hogy gyászolok, dühös és magányos vagyok – akárcsak ő. Nem kellett hozzá sok idő, hogy ez a kölcsönös megértés vonzalommá alakuljon, amin nem tudunk uralkodni. Kifogásokkal álltunk elő. A fájdalmunkra fogtuk. Megesküdtünk, hogy többet nem fordul elő. De amikor a titkunk a családját és a hírnevünket fenyegeti, el kell döntenünk, hogy mi a fontosabb. Hűség, vagy a szerelem. Hogy is választhatnék a tisztességem és a szívem között?