Frida. Egy magyar utcalány a történelem viharaiban - Nina F. Grünfeld

13.87 €

Frida Grünfeld neve 1931 tavaszán, egy rendőrségi ügy kapcsán bukkant fel először. Zsidó volt, prostituált, kémkedéssel vádolták – és gyermeket várt. Frida az Osztrák–Magyar Monarchiában született 1908-ban. Később a Monarchiában, illetve utódállamaiban keresett menedéket. Gyermekét, Bertholdot mindössze egyhetes korában egy házaspárra bízta, így kerülhetett fia később menekültként Norvégiába, hogy ott az ország egyik legismertebb pszichiáterévé váljon. De mi történhetett Fridával? A kötetben Nina F. Grünfeld, Frida unokája a nagymama nyomába szegődik. Kihallgatási jegyzőkönyveket, igazságügyi iratokat vizsgál, levéltárakban kutat, s bár kevés információt talál, ez alapján is kirajzolódik előtte nagyanyja életútja. A harmincas években a hatóságok a Fridához hasonlókra vadásztak, később pedig a nácik jutottak hatalomra… Frida története a hovatartozás, a hiány és a veszteségek megrázó története.

Podobné produkty

A szerző egyéni élettörténetén keresztül mutatja be miként volt lehetséges a magyar nemzet számára túl­élni a XX. század történelmi viharait, a II. világháború borzalmait, a szellemi és fizikai terrort, az 56-os, hősies forradalom és szabadságharc viszontagságait,...
11.35 €
A királynők és királynék a történelem során mindig jelentős hatalommal és befolyással bírtak, közülük mégis meglepően kevésnek jutott osztályrészül...
6.73 €
A Szemek viharában egy magyar történelmi fantasy a 900-as évek második feléből, az erdélyi gyulák és rokonaik szereplésével. A könyvosság fókuszában az emberi kapcsolatok szépségei és nehézségei a fent említett történelmi háttérrel, saját magukkal, a sámánok...
6.2 €
„– Félek, ha emlékezni fogsz rám, gyűlölni fogsz.– Én, téged? – kérdezi Alaiah meglepetten. – Ugyan miért?– Azért, amit két évvel ezelőtt tettem…”Minden okkal történik.Okkal indul útnak az amerikai katona Párizsba, gyerekkori barátja képkiállítására. Párizsba,...
5.46 €
Elena, egy fiatal és törtető énekesnő, aki egy csapásra híressé vált. Nem csak a siker árnyoldalaival, de a benne tomboló démonokkal is meg kell küzdenie. Miközben különböző emberek vetik ki rá a hálóikat a haszon érdekében. Bár kislány, de helyt kell állnia...
6.48 €
Mi a viharálló szerelem titka? Mit tehetnek a párok annak érdekében, hogy a nehézségek ne széthúzzák őket egymástól, hanem még erősebb szövetséggé kovácsolják őket? Erre a kérdésre akkor kaphatunk csak általánosan érvényes választ, ha egyszerre sokan kerülnek...
12.68 €
Mi a viharálló szerelem titka? Mit tehetnek a párok annak érdekében, hogy a nehézségek ne széthúzzák őket egymástól, hanem még erősebb szövetséggé kovácsolják őket? Erre a kérdésre akkor kaphatunk csak általánosan érvényes választ, ha egyszerre sokan kerülnek...
10.14 €
A népszerű fantasyregény befejező részében Ophelie, Thorn és segítőik nem kisebb feladatot vállalnak magukra, mint hogy megvédjék világukat a végső pusztulástól. A szilánkok aprózódása ugyanis tovább folytatódik, és Bábelen kívül már Sarkot és Animát sem kíméli....
7.04 €
A Lelkem bűvös viharai című Szabin A. Szabolcs novella alapjai 2019-ben íródtak. A történet az elmúlt évszázadokba repíti vissza az olvasót, amikor még a garabonciás alakja jelen volt a magyar ember mindennapjaiban. A táltosokról is többen tudtak még akkor,...
5.61 €