Forged by Malice – Vétekben megedzve - Éldekorált kiadás - Elizabeth Helen

21.97 €

Éldekorált kiadás Új otthonra leltem, és beleszerettem négy elátkozott tündérhercegbe, de egyetlen pillanat alatt mindentől megfoszthatnak. Ha meg akarja menteni az Elvarázsolt Völgyet és a nagyhercegeket, ennek a rózsának töviseket kell növesztenie. Csodálatos dolog a tündérvilághoz tartozni – eltekintve attól, hogy az elvarázsolt kastély, amiben élek, éppen széthullik, egyik társam végleg le akar mondani a mágiája gyakorlásáról, a másik titkol előlem valamit, és a két elátkozott tündérhercegnek, akikbe szerelmes vagyok, még meg kell találnia hozzá illő társát. Ó, igen, és a gonosz Tövisek hercege újra és újra megpróbál megcsókolni…, én pedig vágyom is erre. Ahogy a háborúval kapcsolatos suttogó hírek szétterjednek Tavaszországból, veszélyes helyzetben találjuk magunkat, és meg kell próbálnunk elejét venni az árulásnak, amely elszakíthatja egymástól a birodalmakat – és a hercegeimet. A Mélységből támadó elszánt ellenséget semmi sem állítja meg, hogy végezzen velem, és meghódítsa magának Tavaszt. Mindeközben Ezrynnel szembefordul a saját fivére, magának követelve Tavasz trónját. A szövetségesek ellenséggé válnak, az ellenségek szövetséget kötnek egymással. Most, még inkább, mint máskor, meg kell világítanom az utat a hercegeim előtt, és segítenem kell Ezrynnek, Tavasz nagyhercegének trónja visszaszerzésében. Nem fogom hagyni, hogy belevesszen a sötétségbe… Hacsak rajtam nem uralkodik el hamarabb. A Vétekben megedzve „A szépség és a szörnyeteg” történet varázslatos tündérbirodalomban játszódó pikáns újramesélése. Gyönyörű könyvmolyunknak nem kell választania a négy szexi tündérherceg közül. A sorozat harmadik részében számos korábbi kérdésre választ kapunk, de újabb, izgalmas részletek is felbukkannak.

Podobné produkty

Új otthonra leltem, és beleszerettem négy elátkozott tündérhercegbe, de egyetlen pillanat alatt mindentől megfoszthatnak. Ha meg akarja menteni az Elvarázsolt Völgyet és a nagyhercegeket, ennek a rózsának töviseket kell növesztenie.Csodálatos dolog a tündérvilághoz...
12.93 €
Maia Tamarin minden vágya, hogy ő lehessen a legjobb szabó a birodalomban, és egyszer magának a császárnak készíthessen ruhákat. De mivel lánynak született, a legtöbb, amiben reménykedhet, egy előnyös házasság. Ám amikor a császár az udvarba hívatja a lány...
16.03 €
Maia Tamarinnak hatalmas árat kellett fizetnie azért, hogy elkészíthesse Amana gyermekeinek legendás ruháit. Bár a szerelme, Edan segítségével végrehajtotta a lehetetlen küldetést, közben egy megtörhetetlen átok sújtott le rá. A lányt megérintette egy démon,...
16.03 €
Éldekorált kiadás A sorsszerű társam visszautasított, és most valaki olyan tart fogságban, aki még nála is rosszabb. A Rák-falkában, félig ember lévén, számkivetett pária voltam. Egész életemben vertek és gúnyoltak. Farkasalakom és sorsszerű társam megszerzése...
18.56 €
Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten bármit megtennének, bármiről lemondanának egymás kedvéért. A félelmetes...
16.03 €
A szerelem néha kínzó börtön, de szárnyaló szabadság is egyben! Dahlia Warren viselkedéskutató pszichológus, továbbá az A2R Fegyház és Börtön igazgatója. A második esély erejében hisz. A rabokat emberként, nem pedig elítélt bűnözőként kezeli. Hitvallása, miszerint...
20.9 €
„A mágiám összhangban áll az érzelmeimmel.” Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiával bíró fajok vadásztak, amíg létre nem jött az egyezség: napra pontosan százévente egyszer a tündék kiválasztanak egy 16-17 éves lányt Luella szülővárosából, Captonból,...
18.28 €
Clara Graysword lopással, szerencsével és egy nagy adag illegális mágiával élte túl Koronaváros alvilágát. De egy balul elsült megbízás után Clarát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik tarot-kártyák festéséért – ugyanis e ritka mesterséget csak az elit Arkánum...
21.97 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Nincs kegyelem. Egy akciódús fantasy romance a lerombolt, felperzselt vidék végső emberlakta menedékéről, ahol minden tini brutális próbatételeken esik át, hogy különválasszák a sárkányvadászokat a sárkányátok alatt szenvedőktől....
19.69 €