Fóbia - Mátyás Szöllősi

8.45 €

"Megint kezdődik a zuhanás, egyre csak gyorsul, még a légmozgást is érzem a bőrömön, aztán ismét a krákogó férfit látom, s ahogy egyre intenzívebben köhög, annyira, hogy lehanyatlik, fejjel előre az ülések közti folyosóra, majd azt veszem észre, hogy az emberek kapkodva fölállnak, hallatszik a visítozás, a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság fojtott hangjai, lassul a busz, megáll, a tömeg nyomulni kezd az első ajtó felé, legalább negyven ember egymást taposva, hogy minél előbb kiszabadulhassanak, és az ablakon át aztán föltűnnek sorban az alakok az út mentén, a háttérben itt-ott az árnyékban fekvő, megkövesedett hódarabok, arrébb a föld olvadástól nedves sávjai, egy-egy villanyoszlop és a felhős ég alján pislákoló sárgásfehér nap..." A Fóbia főszereplője egy - a nemzetközi kutatói világban is tevékeny - fizikusnő, aki a történet folyamán az elméletek világából alászáll a hétköznapok valóságába. Egy világjárvány kibontakozásának első napjaiban rokonlátogatás céljából vidékre utazik, ahol aztán egy olyan összetett, egyszerre félelmetes és megfejtésre váró helyzetben találja magát, amely a családjáról és az önmagáról való tudását alapjaiban rengeti meg. Szöllősi Mátyás új regényének első része a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete. Mindamellett, hogy érzékeny portré egy magas intelligenciájú, de terhelt családból származó fiatal nőről, a sztereotípiákat messziről elkerülő látlelet a vidéki Magyarországról, a generációk kapcsolódásának mélyáramáról, avagy az egymásból következő - sokszor véletlenszerűnek látszó, ám mégiscsak logikus - események láncolatáról.

Podobné produkty

Uznávaná fyzička cestuje v podvečer bližšie nemenovanej svetovej pandémie z medzinárodnej vedeckej konferencie v Berlíne na maďarský vidiek za svojou ťažko chorou babkou. Nečakane sa však ocitá v spletitej, tajuplnej situácii, vďaka ktorej sa dozvedá dosiaľ...
11.89 €
Uznávaná fyzička cestuje v podvečer bližšie nemenovanej svetovej pandémie z medzinárodnej vedeckej konferencie v Berlíne na maďarský vidiek za svojou ťažko chorou babkou. Nečakane sa však ocitá v spletitej, tajuplnej situácii, vďaka ktorej sa dozvedá dosiaľ...
18.95 €
Szöllősi Mátyás Illegál című új kötete két különös kisregényt tartalmaz. Az első történet, a Vendégjáték, egy ügyvéd és egy fiatal, emberöléssel gyanúsított zenész izgalmas és feszültségekkel teli párbeszédén alapul, amin keresztül Szöllősi szemérmesség nélkül...
6.19 €
Szöllősi Mátyás Illegál című új kötete két különös kisregényt tartalmaz. Az első történet, a Vendégjáték, egy ügyvéd és egy fiatal, emberöléssel gyanúsított zenész izgalmas és feszültségekkel teli párbeszédén alapul, amin keresztül Szöllősi szemérmesség nélkül...
10.64 €
"Világlátásában, prózafelfogásában, stílusában a Váltóáram nem is állhatna messzebb Salinger Kilenc történetétől. Mégis eszembe jutott erről a másik kilenc történetről. Alighanem a próza kiforrottsága, az egymásután komponáltsága miatt. A homályos érzés, hogy...
10.14 €
A kötet, amely nemzetközileg is az első rendszeres, elméletileg is megalapozott, mégis gyakorlatias tankönyve a fordításnak, két azonos felépítésű részből áll: az első rész a magyarról angolra való fordítással foglalkozik, a második az ellenkező irányt tárgyalja...
5.35 €
The Elements of Translation from Hungarian into English With an infectious enthusiasm for translation. Judy Szöllősy presents a concise, practical, comprehensive guide for translators and would-be translators of Hungarian nonfiction texts into English, whether...
8.42 €
Linn Ullmann - a világhírű svéd filmrendező, Ingmar Bergman és a szintén világhírű színésznő, Liv Ullmann leánya - első műve egyfajta modern családregény, amelyben a valóságot át-átszövi a képzelet, a néhol abszurd ötletek hálója. Főhősünk, Karin Blom családjának...
14.08 €
"Könyörögve kérem még utoljára, búcsúzóul, higgye el legalább azt, hogy az ördög létezik! Többet nem is kérek öntől."
8.45 €