Finálé - Csenge Hatala

2.79 €

Majdnem szerelem. Versek azoknak, akik találkoztak már a reménytelen szerelemmel vagy maguk mögött szeretnének hagyni egy olyan kapcsolatot, ami el sem kezdődhetett igazán.Hatala Csenge az Úton című könyvében többször is említést tesz egy plátói szerelemről, amin úgy próbált túllépni, hogy verseket írt. "Ez a találkozás olyan volumenű volt, hogy gyakorlatilag előidézte a lírai énemet. Az érzéseimet nem mondhattam ki, mert nem voltam olyan helyzetben. Ez lett a verseim mozgatórugója." - vallja a szerző, aki a költeményeket a Finálé című verseskötetében fűzte össze, amit most ekönyvként hoztunk el az olvasóknak. A Finálé tekinthető az Úton című kötet kiegészítésének is, de attól függetlenül is olvasható.

Podobné produkty

A harmincas író Sam és a hetvenéves tiszteletbeli nagybátyja, az amerikai ex-tengerészgyalogos Bill hathetes road tripre mennek az Egyesült Államok észak-keleti részére.Sam szűk családban nőtt fel, így nem áll tőle távol tiszteletbeli rokonokat avatni. Az egyetemi...
8.42 €
A népszerű kultúrdetektív újra akcióban! Volt egy fiú... akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig több ezer ember énekli a koncerteken, ihletőjére mégis nagyon...
5.61 €
A harmadik csengetésBarsi Ödön, a kaland -és tudományos fantasztikus regényeiről ismert író, ezúttal a 30-as évek színészvilágába vezeti az olvasót. ő maga...
2.79 €
Különös legendák keringenek a Tündérfürt utca egyetlen épülete, egy elhagyatott szélmalom körül. Egyesek szerint ha tizenkétszer körbeszaladod, a malom tündérei valóra váltják a kívánságodat. A falubeli gyerekek vágyai pedig sorra teljesülnek is. Szilágyi Filkó...
5.07 €
Budapest, 1950 február. Az Államvédelmi hatóság pincéiben a nyomozók nem válogatnak az eszközökben, hogy vallomásra kényszerítsék az őrizeteseket. Ezt teszi Szabados Imre százados is, aki a legdurvább módszerektől sem riad vissza, hogy feljebb kerülhessen a...
8.42 €
Szabados Imrének, az ÁVH századosának látszólag nincs oka a panaszra. Karrierje felívelőben van, újabb és újabb nyomozásokra kap megbízást, elsősorban a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedések „leleplezésére”. A kirakatperek előkészítése szépen...
9.93 €
Szabados Imrének, az ÁVH századosának látszólag nincs oka a panaszra. Karrierje felívelőben van, újabb és újabb nyomozásokra kap megbízást, elsősorban a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedések "leleplezésére". A kirakatperek előkészítése szépen...
13.24 €
Bogyó, Babóca és barátaik a karácsonyi asztalnál ülve tizenkét régi történetet elevenítenek fel. Együtt emlékeznek vissza az Ezerlábú látogatására, a bagolyfiókák születésére, és azt is megtudhatjuk, hogyan sérült meg a Barlangi Pók lába, mi történt a Csillaglány...
18.89 €
Bogyó, Babóca és barátaik a karácsonyi asztalnál ülve tizenkét régi történetet elevenítenek fel. Együtt emlékeznek vissza az Ezerlábú látogatására, a bagolyfiókák születésére, és azt is megtudhatjuk, hogyan sérült meg a Barlangi Pók lába, mi történt a Csillaglány...
19.32 €