Feri: Cukor Kékség - Attila Hazai

5.61 €

A Magvető Kiadó 2015-ben kezdte kiadni a tragikusan fiatalon elhunyt Hazai Attila életművét. A posztumusz novelláskötet, A maximalista után a sorozat a szerző egyik emblematikus regényével folytatódik. Feri nemcsak szereti a cukrot és a csokit, hanem egyenesen imádja. E beteges vonzódása az édességekhez már jó ideje figyelmetlenné teszi a külvilág más jelenségei iránt. Többnyire belső életműködésének és perverz gondolatainak vizsgálatával van elfoglalva, lányokkal könnyen ismerkedik, de csak felszínes kapcsolatot képes velük kialakítani. Olykor hallucinál, rémálmai vannak, sőt: még a saját anyját sem ismeri fel! Feri tizenöt éve nem járt Magyarországon. E regény azt az időszakot mutatja be életéből, melyet bolyongásai után Budapesten tölt, ahol ráébred: itt az ideje leszokni a csokoládéról!

Podobné produkty

A kéklő pára tizenöt novellát foglal magába, három - alcímmel elkülönített - részben: Hazugságok Bohumilnak és más történetek; A kéklő pára (eredetnovellák); Három halálnovella.
4.79 €
Képzeld el, hogy egy helyes és furfangos macska, nevezetesen Zselyke, bemutat egy kutyusnak, Bojtosnak, aki egy szempillantás alatt megtanít mindenre, amit a J és Ly betű használatáról tudnod kell: nincs több magolás, unalmas gyakorlás! Csakhogy... ez a bohókás...
8.45 €
„Az élet teljesen értelmetlen. Mit is mondhatnék még?" A Szex a nappaliban című kötettel zárul a Hazai-életműsorozat a Magvetőnél. A harminc írás a szerzőtől megszokott írói szabadsággal és eredeti nézőpontból mutat be olyan mindennapos történéseket, mint egy...
7.04 €
A Szilvia szüzessége a fiatalon elhunyt szerző 1991 és 1994 között írt novelláiból válogat. A huszonnyolc novellát tartalmazó kötetben olyan hétköznapi történések fordulnak abszurdba és morbidba, mint egy lakásvásárlás, egy hívatlan vendégség vagy egy viszonzatlan...
6.76 €
Szelíd és brutális történetek hétköznapi nyelven elmesélve. Dermesztő humor és gyermeki rácsodálkozás: tényleg? ez van?Trandafír, a bicikliző fenomén. A kötetben nem publikált novellák esszenciális sűrűségben mutatják meg a Hazai-próza vad ízeit. Angyali abszurd...
5.32 €
Az utóbbi időkben ismét fellángoltak azok a viták, amelyek nehezítik vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó elfogulatlan megítélését, történelmi helyének korrekt és megnyugtató kijelölését. E téren a legnagyobb gondot az objektivitás hiánya, a valós tényeket...
16.87 €
Krásna dizajnová dóza na cukor z keramiky bude zdobiť vašu kuchyňu. Vybavená je bambusovým uzáverom, takže jej obsah bude chránený pred prachom a hmyzom. Vďaka svojej šikovnej veľkosti nebude na linke prekážať, ale zároveň ponúka dostačujúci objem na skladovanie...
9.99 €
Keramická dóza s vekom na cukor Objem: 1 liter Materiál: keramika Farba: béžová prskaná
15.99 €
Dübörgött a nagy gazdasági világválság. Az utcákon és a főpályaudvaron fedél nélküli emberek tömege, akárcsak manapság. A lapok elbocsátásokról írtak, termőföldek kisajátításáról, bankcsődökről, akárcsak manapság. Szerintem mindössze egyetlen szempontból történt...
11.78 €