Fény a dombok mögött - A Vakrepülés című regény kibővített, átdolgozott változata - Barbara Bauer

12.9 €

A Fény a dombok mögött sokak előtt már ismert történet. A rendkívül tehetséges vak zongorista, az olasz Julietta és a patikus családba született, önmagával vívódó magyar lány, Réka története 2015-ben jelent meg Vakrepülés címmel. A két lány élete összefonódik, a kapocs pedig a múltban keresendő. Az eredeti regényben az ő sorsuk alakulását követheti nyomon az olvasó, miközben a múltban még kisfiúként, a jelenben már érett férfiként megjelenik Federico. Juliettát a vaksága, Rékát a családi hagyomány szorítja korlátok közé. De vajon a sorsfeladatunk beteljesülése valóban másoktól, élethelyzetektől, vagy csak és kizárólag önmaguktól függ? A regény erre keresi a választ a két lány történetén keresztül, az ő szemszögükből. Az új, bővített kiadásban Federico már nem csak egy szereplő, hanem kibontakozik az ő története is, az ő szemén keresztül is láthatjuk az összefonódó életek alakulását.

Podobné produkty

Az AI-marketing című könyv egy kincsestár a marketingesek számára, tele eszközökkel, konkrét promptokkal és esettanulmányokkal, amelyek segítenek a mesterséges intelligencia alkalmazásában. A könyv bemutatja a legfontosabb AI-eszközöket, amelyek a kampányok...
23.94 €
Honnan tudhatod, hogy valóban van-e igény az általad kitalált termékre? Hogyan mérheted fel a piaci kockázatokat? Miként finanszírozhatod a vállalkozásodat? Egy kiváló üzleti ötletből még nem feltétlenül lesz sikeres vállalkozás. Mindegy, hogy egyéni vagy társas...
18.31 €
Szél Dávid pszichológus könnyed és velős tanításai leendő és már javában gyakorló apukáknak (és anyukáknak). „De jó lett volna, ha a kezembe nyomják ezt a könyvet, amikor az újszülött lányommal kiléptem a kórházból! Annyi eleven élethelyzetet mutat be, és annyi...
15.49 €
Ez a könyv összefoglalja azokat a vezetett meditációs módszereket, amelyeknek Nyugaton nagy hagyományuk van, és amelyeket a szerző tanfolyamain és a pszichoterápiában alkalmaz. Olvashatunk ellazító meditációkat, a mindennapi élet problémáit feldolgozó és gyógyító...
11.24 €
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia kidolgozója és meghonosítója elérkezettnek látta az időt, hogy a most...
13.8 €
A kötetben huszonnégy állat népi hangutánzója szerepel, melyekkel évek óta rendszeresen találkozhatnak a szülők az országszerte látogatható Kerekítő Közösség baba-mama foglalkozásain. A hangutánzókhoz kapcsolódó családi- és csapatjátékokat életkori ajánlással...
12.67 €
Az önismeret, az identitás és a hiteles személyiség a pszichológia kulcsfogalmai, amely arra tesz kísérletet, hogy valamiképpen létrehozza, felépítse az egyént. David G. Benner pszichológus ezzel szemben azt vallja, hogy az identitásunkat nem megalkotjuk, hanem...
7.89 €
Mindannyian szebb, gazdagabb életről álmodozunk, ám kevesen hisszük, hogy ennek kulcsa valóban a mi kezünkben van. Anthony Robbins könyvéből megtudhatja, hogyan érheti el a vágyott és megérdemelt életminőséget, és miképpen irányíthatja személyes és szakmai...
11.26 €
Vukot, a szertelen rókakölyköt a bölcs Karak neveli fel: megismerteti őt az erdő állataival, megtanítja vadászni és tájékozódni, és megmutatja neki, hol lakik a simabőrű ember. Vukból talpraesett felnőtt róka lesz, aki sosem felejti el, mennyit köszönhet öreg...
11.26 €