Félelem és reszketés Las Vegasban - Hunter S. Thompson

5.61 €

Hunter S. Thompson és ügyvéd barátja elindul Los Angelesből Las Vegasba, hogy az író/újságíró beszámolót készítsen a híres Mint 400-as sivatagi autóversenyről, valamint hogy megtalálják „az Amerikai Álmot”. Útjuk viszont maga lesz az amerikai rémálom: a sivatagi városban – súlyos alkohol- és drogpszichózisban – eltöltött (nagyon) hosszú hétvégéről készült beszámoló annyira szórakoztató, hogy az már rémes, és annyira rémes, hogy az már szórakoztató. A horrorfilmmel felérő Félelem és reszketés Las Vegasban több szempontból is csúcsteljesítmény: ha igaz, hogy ez a két vadember végigcsinálta (és túlélte) ezt a narkós ámokfutást, akkor azért, ha nem, akkor meg azért, mert ilyen kifejezően, érzékletesen, intenzíven és elborzasztóan jól visszaadni azt, hogy mi történhet az emberrel, ha indokolatlan mennyiségben vesz magához kábítószert, mindenképpen zseniális teljesítmény. A két delikvens drogos szétcsúszásának krónikáján túl a könyv persze egyben elnagyolt kordokumentum, zsigerből jövő társadalomkritika, valamint verbál-zsonglőr szatíra is, és pontosan annyira „látványos” és képszerű ez az óriásira nőtt újságcikk, mint amennyire látványos filmet csinált belőle Terry Gilliam.

Podobné produkty

Messi ?Ronaldo ellen. Katalónia Kasztília ellen. A nemzet az állam ellen, a szabadságharcosok Franco fasisztái ellen. Óriási gólok, elbűvölő mutatványok, piros lapok és dulakodások...
7.01 €
Ez a te konyhád… Meg kell védened! Kényeztesd magad betegre zabálós fagyikehellyel - nincs itt senki, aki megállítana! Láss neki a szupersajtos óriás pizzának, ami csak a tiéd, az utolsó szeletig. Adj hálát a bajnokok eledeléért (magas tápértékű mikrohullámos...
19.72 €
Cserna-Szabó András Fél négy című első könyve 1998-ban, a Fél hét című második kötete 2001-ben, a Félelem és reszketés Nagyhályogon című novellaciklusa 2003-ban jelent meg. A szerző első három könyve – melyet nemcsak a címek első három betűjének azonossága,...
7.32 €
Különös alak járja Zeréndvár utcáit: mindent tud Kinizsi Pálról, könnyedén felkap egy malomkövet, és ami a legfurcsább: őt magát is Kinizsi Pálnak hívják. De mit keres Mátyás király hadvezére Zeréndváron ötszáz évvel a saját halála után? Úgy tűnik, nem véletlenül...
7.04 €
A színmű második részében Edward király elindul a franciaországi hadjáratra, hogy befejezze a majd' másfél évszázada kezdődött háborút; ám közben otthon újabb trónkövetelők törnek az ő és fiai koronájára. Ezalatt folytatódik az egymástól elszakított Shore házaspár...
1.69 €
Shakespeare királydrámáit olvasva az lehet az érzésünk, hogy a Rózsák háborújának vérzivatara során egymást váltották az uralkodók az angol trónon. A színművek címének sorában mégis kimaradt egy név: IV. Edward több mint egy tucat évig országolt viszonylagos...
1.69 €
Životní příběh Madame Jeanne de la Mote Guyon je vskutku pozoruhodný. Tato zdánlivě obyčejná manželka a matka, žijící ve Francii sedmnáctého století, svou hlubokou láskou k Bohu a snahou o bezvýhradný křesťanský život podnítila nečekaně proti sobě opozici v...
15.07 €
Francis Thompson was a visionary mystic poet of the late 1890’s, whose work is chiefly associated with rhapsodic accounts of religious experience influenced by seventeenth century Catholic verse. His most famous poem, ‘The Hound of Heaven’, which describes...
2.5 €
„A könyvek segítenek embernek maradni egy embertelen világban.” London, 1944. A II. világháború idején a befejezetlen Bethnal Green metróállomás csaknem ötezer embernek nyújt menedéket: a légiriadók elől a város lakói az alagutakba menekülnek, és az ott kialakított...
9.29 €