Befogadó megbékélés és a halál radikalizmusa - ez a kettősség jellemzi Tőzsér Árpád új verseskötetét. A vég közelsége miatt az öregkor nem kerülheti meg a halál problémáját, de mivel alkotás csak az életben lehetséges, sőt bizonyos életenergia-fölösleget tételez, van benne valami paradox, amelyet Tőzsér verskötete nem felold, hanem felmutat. A leggyakrabban úgy, hogy a direkt halálversek és a halált valamiféle átmenetté lefokozó, azaz játékra („közjátékra") és iróniára hangszerelő versezetek egymás mellé kerülnek benne. Tőzsér Árpád kötetenként megújuló költészetének ez a legújabb szakasza ilyenképpen akár Jancsó Miklós farce-szerű, szélsőségesen önironikus öregkori filmjeivel is összefüggésbe hozható.